Háromezer körüli az ingatlan-felajánlások száma
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint egyébként 2013. első negyedévében 110 670 jelzálogjoggal terhelt lakóingatlannál állt fenn több mint 90 napos késedelem a forint- és devizaalapú lakáshitel-szerződésből eredő, lejárt tartozás megfizetésében. A NET programjába azok a hiteladósok csatlakozhatnak, akik 180 napos késedelemben állnak, ezért a PSZÁF adata nem összevethető a NET-programba bekerült adások számával. Józsa szerint egyébként összesen mintegy 450 ezer devizahitellel érintett ingatlan van. Az MSZP-s képviselő ezért igencsak kevesli, hogy az érintettek számához képest csak pár százalékos a befogadott ingatlanok aránya.
A parlament hétfői döntése alapján azon devizahitelesek előtt is megnyílt a programban való részvétel lehetősége, akiknek tavaly adódtak fizetési nehézségeik. Az indoklás szerint több adós azért nem igényelhette az eszközkezelő támogatását, mert 2012. január 1-jén még nem állt fenn a fél éven túli tartozása.
A felajánlható ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió forintról 20 millióra, egyéb településeken 10 millió forintról 15 millióra emelkedik. A visszavásárlási jog időtartama is növekszik, a jelenlegi 2 év helyett 5 évig áll majd fenn a jogosultság.
A házastársi vagy élettársi kapcsolat mellett már a hozzátartozói viszony is megalapozza majd a jogosultságot. Eddig az aktív korúak ellátásában részesülők feleltek meg a feltételeknek. Az új szabályok révén azok is részt vehetnek a programban, akik nem részesülnek ugyan ilyen ellátásban, de jogosultak rá. Bővül a jogosulti kör a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülőkkel is.


