Cégvilág

Negyven milliárd forintos hazai fejlesztés indul norvég pénzből

Több mint 40 milliárd forintnyi (mintegy 150 millió eurós) fejlesztési forrást hirdetnek meg hamarosan a Norvég Alap keretében – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a támogatási program elindításáról szóló, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a norvég nagykövetség által megrendezett nyitókonferencia sajtótájékoztatóján.

Csepreghy Nándor kiemelte: a hazai fejlesztések mintegy 95 százalékát külső forrásból, főként uniós kohéziós támogatásból finanszírozza az ország, azonban ezekben szerepet kapnak a Norvég Alapok forrásai is.

A Norvég Alap első, 2004-2009 közötti ciklusában 135 millió eurós forrás állt az ország rendelkezésére, aminek több mint 90 százalékát hívták le a projektgazdák. A most induló, második ciklusban az elsőhöz képest több, 153 millió eurós forrást hívhat le az ország 2016-ig. A legtöbb forrást az Alap 12 programja közül a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés és a civil szervetek fejlesztése területén lehet felhasználni.

A 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszak forrásait már 98 százalékban meghirdették, a következő hétéves, 2014-2020 közötti ciklus támogatási lehetőségeire pedig még nem lehet pályázni, így a Norvég Alap most meghirdetett forrásai egyfajta áthidaló szerepet tölthetnek be a két uniós költségvetési időszak között – emelte ki lapunknak a Norvég Alap forrásainak jelentőségét Csepreghy Nándor.

Simó Balázs, az NFÜ illetékes irányító hatóságának vezetője kiemelte: a projektgazdák akár 90 százalékos előleget is kaphatnak. A Norvég Alap forrásaira főként non-profit szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak, azonban a zöld ipari innovációról szóló, 21 millió eurós büdzsével bíró programban a versenyszféra is érdekelt lesz, vagyis vállalkozások is igényelhetik a támogatásokat – mondta el lapunk érdeklődésére Simó Balázs. Ennek a programnak a célja, hogy növelje az úgynevezett zöld vállalkozások versenyképességét, illetve támogassa a zöld innovációt, a zöld vállalati megoldásokat. 

A norvég forrásokat hivatalosan EGT és Norvég Alapoknak nevezik, miután Norvégia mellett az Európai Gazdasági Térség másik két EU-n kívüli tagja, Izland és Liechtenstein is nyújt forrásokat, azonban a támogatások döntő részét, mintegy 97 százalékát Norvégia biztosítja. Norvégia, illetve Izland és Liechetnstein a támogatást az áruk, a szolgáltatások, illetve a tőke és a munkaerő szabad áramlását biztosító uniós belső piachoz való hozzáférésért cserébe fizeti az EU-nak, ugyanis a skandináv ország az EGT tagjaként úgy élvezi a közös piac előnyeit, hogy rá nem vonatkoznak az EU-tagsággal járó kötelezettségek.

Világgazdaság Online - T. G.-->

támogatás Norvég alap NFÜ forrás Csepreghy Nándor
Kapcsolódó cikkek