BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejön a közönségnek a vízi világ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az első évben túlteljesítette a várakozásokat a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amely érezhetően föllendítette a környék turizmusát

Sikeres első évet zárt a Tisza-tavi Ökocentrum. A tavaly áprilisban megnyílt turisztikai beruházás, a látogatóközpont, az abban kialakított akváriumrendszer, a tízhektáros bemutató- és kalandpark 2,2 milliárd forintba került. Az első, nem teljes évben 130 ezer vendéget vártak a hazai vizek élőlényeit bemutató attrakcióba, de 153 ezren érkeztek. Ennek köszönhetően a komplexumot működtető nonprofit gazdasági társaság pozitív eredménnyel zárta 2012-t, a hasznot pedig új látnivalókba forgatta vissza.

– Tavaly április 27-én nyitottuk meg kapuinkat, s nagy eredménynek tartjuk a 153 ezer vendéget, hiszen egy olyan térségben működünk, ahol a turizmus nem produkál kiemelkedő számokat, s ahol nincsenek nagy szállodák. Sikeres indulásunk azért is fontos, mert a kétkedőknek megmutatta, hogy lesz érdeklődés az ökocentrum iránt. Mi nem állatkert vagyunk, nem egzotikus fajokat mutatunk be, hanem a Duna, a Tisza, a Kárpát-medence vízi világát. Saját értékeinket komolyan kell venni, hiszen azok is közönségcsalogatók – mondta el Kiss János, az ökocentrumot működtető, száz százalékban a poroszlói önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit kft. igazgatója.

– Látogatóink 95 százaléka a közel egymillió literes édesvízi akvárium miatt érkezik, a többiek pedig visszajárók, akik a parkba vagy például a moziba térnek be. Az akvárium azért is kedvelt, mert igyekeztünk valósághű környezetet kialakítani bennük. A legnagyobb népszerűségnek a vizák örvendenek, amelyek egyébként jól érzik nálunk magukat, megfelelő körülményeket teremtünk nekik, igaz, ehhez komoly berendezések szükségesek. Az akváriumokban látható élőlények között kakukktojásnak számítanak a vidrák, amelyek etetése show-műsor keretében történik, s az állatok már megszokták a közönséget. Emellett van hüllő- és kétéltű-kiállítás, helyet biztosítunk konferenciáknak, képzőművészeti kiállításoknak, a kilátóból pedig ellátni egészen a Kékesig, s belátni az egész tavat. A héthektáros szabadidőparkban állatbemutatók, háromféle játszótér található, s hozzánk tartozik a 19. század tárgyi emlékeit őrző tájház is. Sok programot rendezünk, például a helyi vállalkozókkal és civilekkel összefogva tematikus hétvégéket tartunk. A tavon van lehetőség bejárni a vízisétányt, ezt azonban nem mi működtetjük. Csónakos és GPS-es túrákat viszont szervezünk – foglalta össze a kínálatot Kiss János.

Az ökocentrumot szezonban naponta 1200–1500-an keresik föl, késő tavasszal osztálykirándulások kedvelt célpontja volt: előfordult, hogy ötven csoport jelentkezett be hozzájuk, a szezonban pedig a családokra, nyaraló társaságokra számítanak. A szűk keresztmetszetet a 3D-s mozi jelenti, annak kapacitása ugyanis véges: 50-en férnek be, s egy nap 17, a Tisza-tóról szóló előadást tudnak tartani. Gyakori, hogy az este hat órai zárás után klasszikus mozivá alakul, s tizenkilenc órától napjaink sikerfilmjeit vetítik.

– Idén május végéig nagyjából ötvenezren fordultak meg nálunk, s szeretnénk, ha decemberre elérnénk a 180 ezres számot. Sajnos, a márciusi időjárás nem kedvezett a vendégforgalomnak. Az viszont már látszik, hogy az ökocentrum vonzerő, a poroszlói-tiszafüredi térségben 30–40 százalékos vendégéjszakaszám-növekedést hozott, pedig eddig Kisköre és Abádszalók volt a felkapottabb. Persze, ebben szerepe van a tiszafüredi kalandparknak és a közvetlen környék egyetlen négycsillagos hoteljének is. Sokan alábecsülik az itteni lehetőségeket, de amikor rájönnek, hogy csak az ökocentrumban el lehet egy egész napot tölteni, s egy másik napot a csónaktúrára szánhatnak, máskor is visszajönnek, s Poroszló száz magánszálláshelye közül szállnak meg valamelyikben. A helyi vendéglátósok is meglehetősen elégedettek, hiszen az ökocentrum tavalyi, kiemelkedő forgalmának köszönhetően sok vendég fordult meg a helyi és környékbeli éttermekben is – összegezte az eredményeket Kiss János, aki nagyon-nagyon bízik abban, hogy az idei esztendőben is tartani tudják a tervet.

Harminc munkahelyet teremtett az ökocentrum

Az Ökocentrumban harmincan dolgoznak, zömében helybeliek. A projekt egyik célja is az volt, hogy munkahelyeket teremtsenek a poroszlóiaknak, ami sikerült is, hiszen 95 százalékban ők dolgoznak ott. Kiss János elmondta, az alacsony képzettséget igénylő munkakörökre nagy a túljelentkezés, de a magasabb képzettséggel betölthető állásokra már kevesebb az alkalmas ember. Az igazgató a létszámot nem tervezi jelentősen növelni, hiszen az ökocentrumnak önfenntartónak kell lennie, annyi pénzből gazdálkodnak, amennyi bevételre szert tesznek. A nyereséget fejlesztésekre fordítják.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.