BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BMW-vezér: Jövőre már bővülhet az európai autópiac

A BMW vezérigazgatója legkorábban a jövő év közepétől számít az európai autópiaci helyzet javulására.

"A nyugat-európai autópiaci forgalom az idén mintegy öt százalékkal esik vissza" - jelentette ki Norbert Reithofer a Börsen-Zeitung keddi számában megjelent interjúban. Elsősorban az olasz, a spanyol és a francia autópiacon kell számítani értékesítési nehézségekre, de a németországi eladások sem fognak "maguktól menni" - mondta. "2014 második felében azonban már szerény mértékű javulásra lehet számítani Nyugat-Európában" - tette hozzá.

Az értékesítési nehézségek miatt számos autógyártó árcsökkentéssel igyekszik vevőket szerezni magának. Az árnyomást a BMW sem tudja teljesen kivédeni, de a prémium kategóriára általában nem túl jellemző, hogy a gyártók jelentősebb árengedményeket adnának. "Nagyon intenzív verseny folyik, ezért nem tudjuk teljesen kivonni magunkat alóla" - mondta a vezérigazgató. Jelezte ugyanakkor: amennyire piaci részesedésük megőrzése megengedi, igyekeznek elkerülni, hogy árengedményeket kelljen adniuk.

A BMW teljes forgalmának 46 százalékát az európai értékesítések adják, ezt azonban 40 százalékra tervezi csökkenteni. A további 60 százalékon a kínai, az amerikai és a világpiac fennmaradó része osztozik majd 20-20 százalékos részaránnyal. "Ipari bázisunk azonban Németország marad. Ez eddig is bevált, és ezután is így lesz" - hangsúlyozta a BMW vezérigazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.