Az OEP-re szállhat a patikai tulajdonjog
A Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható rendeletében jelölte ki e feladatra az OEP-et a kormány. A parlament júniusban fogadta el azt a törvénymódosítást, amely az államot segíti gyógyszertáron belülre, ha a szakma képviselői mégsem akarnának patikát vásárolni.
A gyógyszertárakban a patikusi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jére meg kell haladnia a 25, 2017. január 1-jére pedig az 50 százalékot.
A patikák tulajdonjogának megvásárlására akkor kap elővásárlási jogot az állam, amennyiben az ott dolgozó gyógyszerész, vagy bármely patikus a vételár közlését követő 30 napon belül nem nyilatkozik arról, hogy meg akarja venni az adott üzletet.
Ha a gyógyszerész három éven belül bármikor jelzi a vásárlási szándékát, az államnak azonnal pályázatot kell kiírnia a szerzett tulajdoni hányad értékesítésére. A törvény azt is kimondja, hogy azokon a kistelepüléseken, amelyeken csak egy patika működik – az ellátás biztosítása érdekében - az állam maradhat a patika résztulajdonosa.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a VG-nek azt mondta, az ő javaslatuk az volt, hogy a kormány az állam képviseletével a patikusi hitelprogramban részt vevő Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt.-t vagy a Magyar Fejlesztési Bankot bízza meg. Ennek ellenére, mivel a legfontosabb az volt, hogy a tulajdonváltást követően is megmaradjon a gyógyszerészek szakmai szabadsága, ezért a kijelölt szervezet vagyongazdálkodóként, illetve pénzügyi befektetőként vegyen részt csak az aktusban, ennek a feltételnek végső soron az OEP is megfelel.


