Glikomika – az „édes” kutatási terület

biokémia A genomkutatás és a proteinek kutatása után mostanában a cukrok kerülnek a figyelem középpontjába. Nem a diabétesz és az elhízás okozójaként, hanem szinte minden dolog alapvető építőelemeként.

Az egyik terület a fenntartható energia- és alapanyag-ellátás. A cukormolekulák ugyanis cellulózt vagy keményítőt alkotó hálóvá összeállva a zöld természet jelentős részét képezik. E polimerek lebontását és energiaforrásként vagy alapanyagként történő hasznosítását pedig világszerte kutatják. Így a cellulóz például tejsavvá bontható, ezt pedig politejsavvá fűzhetik, amely biológiailag 100 százalékosan lebomló műanyagot eredményez.

Az orvosi alkalmazás lehetőségei is izgalmasak: minden élő sejt tele van cukorszerkezetekkel, amelyeken keresztül más sejtekhez kapcsolódik. Ezek hátulütője, hogy vírusok és baktériumok is képesek csatlakozni hozzájuk. Ha jobban ismernénk e szerkezeteket, lezárhatnánk az utóbbiak betörési pontjait.

De miért csak most jött lendületbe a glukomika? „Mert az eddigi technológiákkal nem sikerült mesterségesen cukrot előállítani” – adja meg a választ a potsdami biokémikus, Peter Seeberger. A kutató rekordja egy 30 cukorból álló lánc felépítése. Összehasonlításul: a heparin véralvadásgátló bő 200 cukoregységből álló láncokból tevődik össze.

A cukrokkal a diagnosztika is fejleszthető. Egy megfelelő cukrot hordozó diagnóziscsippel az emberi vérből kimutathatók bizonyos kórokozók, mert az antitestek reagálnak a cukorra.