Sereghajtók Európában a magyar szállodák
Egy háromcsillagos házban már 8 ezer forintért, míg egy négycsillagos hotelben 13 ezer forintért lehetett szobát kapni. Ausztriában 20 ezer forint alatt már nehezen lehetne ilyen kategóriában szállást foglalni. Szintén nem nevezhető kedvező trendnek, hogy a budapesti szállodák ennek ellenére a vizsgált 30 európai város közül szobafoglaltságban és nettó átlag szobaárban is csak az utolsó előtti helyet tudták elérni.
Mindezt úgy produkálta az ágazat, hogy 2013 azonos időszakához képest a hazai szállodák átlagos kihasználtsága még javult is. „A kereslet kiemelkedő erősödésében szerepe volt a nagyon kedvező időjárásnak, a téli időszakban a szolgáltatók, szállodák által kezdeményezet sokféle kedvezményes akciónak, a SZÉP-kártya további terjedésének, az erősödő belföldi fogyasztásnak” – fogalmaz a Szállodaszövetség. Az európai nagyvárosok között szobafoglaltságban változatlanul Párizs és London kiemelkedik a mezőnyből, a harmadik helyet januárban ezúttal Manchester szállodái szerezték meg 63,9 százalékos telítettséggel.
A szállodaipar tavaszi, nyári mutatóit kozmetikázhatja, hogy az utóbbi tíz év legnagyobb szabású országnépszerűsítő kampányát indítja el a német piacon a Magyar Turizmus Zrt. A német piac jelentőségét mutatja, hogy egyedül akkora forgalmat generál, mint a rangsor második, harmadik és negyedik helyezettje együtt. A kampány az egészségturizmustól az ifjúsági turizmusig valamennyi területre kiterjed.


