A megosztott gyűlölet

Amikor 1947-ben a brit gyarmattartók Indiát és Pakisztánt a függetlenség útjára bocsátották, el is választották egymástól. Ezzel tartós ellenségeskedést szítottak

A történelemben korábban még soha ennyi ember nem nyerte el egyszerre a szabadságát, mint az 1947. augusztus 14-ről 15-re virradó éjjel éjfélkor: az indiai szubkontinens lerázta a brit gyarmati uralmat, fellép a világpolitika porondjára India és Pakisztán állama. kétszáznyolcvanmillió hindu, 115 millió muzulmán, hétmillió keresztény, hatmillió szikh, 100 ezer párszi (perzsa tűzimádók leszármazottai), valamint 24 ezer zsidó többé nem képezi az Empire részét.

A legnagyobb sietséggel – nem egészen hat hónap leforgása alatt – négy politikus lezárja India 300 éves gyarmati történelmét. Három idősebb úr, akik életüket szentelték a szabadságért vívott harcnak: az aszketikus Mohandász Karamcsand Gandhi, az arisztokratikus Dzsaváharlál Nehru és Mohamed Ali Dzsinnah (Muhammad Ali Jinnah), az indiai muzulmánok vezére. És egy fiatalabb gentleman, akit Londonból küldtek, hogy biztosítsa számukra ezt a szabadságot: Louis Mountbatten, Britannia 47 éves helytartója a szubkontinensen.

A módfelett különböző egyéniségekből álló kvartett a hatalom kamaradarabját rendezi, amelynek során a teázóasztal mellett döntenek határvonalakról, államkincstárról, népek sorsáról. Egy kamaradarab, amely több mint 17 millió ember otthonába és tízezrek életébe fog kerülni, amely milliók politikai álmát változtatja a gyűlölet, a vér és a szenvedés rémálmává. És elveti a magját a világ mindmáig egyik legveszélyesebb konfliktusforrásának.

Mountbatten magas termetű, karcsú, magabiztos; a regnáló brit uralkodó, VI. György unokatestvére, rokonságban áll a cári házzal és a Hohenzollerekkel. Tengerésztiszt, aki a második világháború végén a szövetségesek főparancsnoka volt Délkelet-Ázsiában. 1947. január 1-je óta pedig az Empire legmagasabb megkapható rangját tölti be: ő India alkirálya. Miniszterelnöke, Clement Attlee, amilyen gyorsan csak lehet, meg akar szabadulni Indiától, mielőtt még erőszakkal űznék el a briteket. És lehetőleg a vallási fanatizmus robbanása nélkül. A muzulmán csőcselék már 1946 augusztusában lemészárolta hindu szomszédait. A hinduk bosszút álltak. Egy hosszú nyári nap végén mintegy hatezer holttest borította Kalkutta utcáit. Később mészárlásokat jelentettek Mumbaiból (Bombay), Biharból, a Gangesz-delta falvaiból. Egy tragédia baljós előjelei.

Mountbatten követeli Londontól, hogy tűzzenek ki pontos időpontot India számára: még másfél év, 1948. június 30-a legyen a függetlenség napja. Az alkirálynak azonban hamarosan az az érzése támad, hogy India felrobban a talpa alatt. Mountbatten magához rendeli a rendőrfőnököt, és megkérdezi, hogy a tisztviselők fenn tudják-e tartani a rendet. „Nem, Excellenciád” – hangzik a válasz. Másfél év? Nem, Mountbatten számára világossá válik: napokról és nem hónapokról van szó.

A brit uralom alatt többnyire nyugodtan élnek egymás mellett. A hinduk számára azonban a muzulmánok tisztátalannak számítanak. Kezdetben a muzulmánok és a hinduk közösen ágáltak a britek ellen – ám minél közelebb került az áhított függetlenség, annál jobban nőtt a muzulmánok félelme a hindu többség diszkriminációjától.

A brit uralom alatt többnyire nyugodtan élnek egymás mellett. A hinduk számára azonban a muzulmánok tisztátalannak számítanak. Kezdetben a muzulmánok és a hinduk közösen ágáltak a britek ellen – ám minél közelebb került az áhított függetlenség, annál jobban nőtt a muzulmánok félelme a hindu többség diszkriminációjától.-->