Rekord Gazprom-üzlet

Harminc éves gázexport szerződést írt alá az orosz Gazprom. Mintegy 400 milliárd dollárért évente 38 milliárd köbméter szénhidrogént küld majd a távol-keleti ország állami kőolaj- és földgázvállalatának, a CNPC-nek. Az előbbi számokból adódó, ezer köbméterenként 351 dolláros ár kicsit magasabb az Európában a Gazprom által most érvényesíthetőnél. (A spotpiaci jegyzés most 295-300 dollár körüli, az olajárindexálásából 350 dolláros ár adódik, ezek keverésével pedig 330-340 dolláros európai Gazprom-exportár adódik.)

Ám a szállítás csak 2018-ban kezdődik, amikor már mások lesznek a gázár-viszonyok, és egyelőre nem ismertek a Gazprom eddigi legnagyobb üzletének a részletei sem. Az biztos, hogy a szerződés tartalmaz egy take or pay és egy ship or pay kitételt is, vagyis a gáz vevője és a szállítója mindenképpen köteles a leszerződött mennyiség árát átutalni, rugalmas feltételek mellett. E két szerződés megléte ugyanis a feltétele annak, hogy a vezetéképítés megtérüljön, így tehát annak is, hogy a bankok hitelt adjanak a költséges beruházáshoz. Alekszej Miller, a Gazprom igazgatósági elnöke azt is elmondta, hogy a szerződésben szó van bányajáradék-kedvezményről is, amelyet az ásványi anyagokat termelő vállalatok fizetnek.

Az már csak feltételezhető, hogy – a korábbi terveknek megfelelően – a kínai gázszállítást nem dollárban fogják elszámolni, hanem a két érintett ország pénznemében, vagyis nem kell majd mindegy egyes ügyletet jóváhagyatni a Bank of New Yorkkal. Ez esetben viszont nem kizárt, hogy beépítenek majd az elszámolásukba valamilyen valutakosár állandót is. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra az elszámolás módját, ahogyan magát az árképzést sem, és azt sem tudjuk, hogy a megállapodott árat először mikor, és majd milyen rendszerességgel lehet felülvizsgálni, tovább, hogy mik a fizetési feltételek. Végül az sem ismert, hogy a Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai államfő jelenlétében aláírt, szerteágazó együttműködés a gázexporton kívül még mi mindent rögzít. Az első hírek szerint szó van benne például az orosz technológia kínai transzferéről, ipari, gazdasági, gépipari és építési kooperációról is.

A mintegy tízéves előkészítő munka után szignált orosz-kínai szerződésben többen az európai vevőknek szóló üzenetet látnak. „Csak a térképre kell nézni, és nyilvánvaló, hogy a vezetéképítési terv irreális. Egyedül azt a célt szolgálja, hogy a meglévő kliensek inkább kifizessék a magasabb árat az orosz gázért, minthogy – reális alternatíva híján – lemondjanak róla.” Ám e vélemény ellen szólhat, hogy a Gazprom, bár nyilván meg akarja tartani meglévő piacait, a kínai gázexporttal aligha zsarolhatja Európát. A nyilvánosságra hozott, évi 38 milliárd köbméter ugyanis a bő fele annak, amennyit majd ugyanez a társaság a Déli Áramlaton Európába küld, és alig a harmada a tavaly itt eladott, 162,7 milliárd köbméternek. Igaz, nem is szerény tétel: bőven elég például az esetleg Ukrajnától megvont mennyiség más piacon való elhelyezésére.

Látszik, hogy nem csak Magyarországon fontos a keleti nyitás. A Gazprom sem akar kimaradni a kínai piacról, amelyért máris több közép-ázsiai (kazah, üzbég, türkmén) termelővel kell versenyeznie.

Gázfegyver, vagy nem?

Mégis óvatosan kell fogadni Jonathan Stern, az Oxfordi Egyetem Energiakutató Intézete vezetőjének azt a kijelentését, hogy Oroszország nem kezeli politikai fegyverként az Európának szánt gázeladásokat, a Gazprom pedig kizárólag a saját üzleti szempontjai alapján áraz. Attól eltekintve, hogy maga az orosz társaság is hangsúlyozza: piaci érdekei mellett Oroszország érdekeit is szem előtt kell tartania, elgondolkodtató a mostani kínai ár. Ha nyereséggel adható el Kínának ezer köbméterenként 351 dollárért olyan gáz, amely tartalmazza egy még felépítendő vezeték költségeit is, miért kér a Gazprom közel 500 dollárt Ukrajnától, amelyet meglévő csöveken szolgálhat ki?