Szinte minden konyha polcán megtalálhatók a legelterjedtebb fűszerek. Szükségesek a főzéshez, finomak is, annyi szent. De egyet talán még nem tud: hétköznapi segítőtársaink némelyike gyógyhatású is. Eláruljuk: a petrezselyem is.
Közismert, „kipróbált” fűszereink
Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy a főzéshez használatos fűszerek közül soknak a természetes hatóanyaga gyógyító erejű, ráadásul mellékhatásuk sincsen.
Petrezselyem, a C-vitaminforrás Egy evőkanálnyi petrezselyem a szervezet napi C-vitamin-szükségletének kétharmadát tartalmazza. Magas káliumtartalmának hála, jó állapotban tartja a szívizomzatot. Hasznos allergia ellen, gyulladásokkal szemben, akadályozza a rákos sejtek szaporodását is. Hatásos vérszegénységre, hólyag- és vesebántalmakra, reumára, köszvényre és egyes bőrbetegségekre.
Kerti zsálya, a természetes antibiotikum Ha hurutos beteg van a családban, keverjen össze egy csomó zsályát egy kanál reszelt tormával, ugyanannyi vágott hagymával, egy kevés mustárral és egy gerezdnyi pépesre tört fokhagymával. Mindezt főzze össze egy leveskockával, majd kortyolgatva itassa meg a makacs légcsőhurutossal, ha nem akar felszakadni a torokváladék.
Bazsalikom, puffadás ellen Erősíti a gyomrot, megakadályozza a felpuffadást. A bazsalikomból főzött tea hatásos a migrénre, az alvászavarokra, s javítja az emlékezetet is.
Kömény és ánizs, teájuk segíti az emésztést Ha bármelyikből teát főz, és megissza, megszabadulhat a puffadástól, a telítettség-érzettől.
Fokhagyma, a „csodaszer” Az egyik legsokoldalúbb természetes orvosság. Óv a szív- és vérkeringési betegségektől, sőt a ráktól is. Hatóanyaga tisztítja az ereket, elpusztítja a szervezetben a káros baktériumokat és a kórokozó gombákat. Rendszeres fogyasztása megelőzi a gyomor- és bélfertőzéseket.
Hagyma, a gyulladásgátló Nemcsak a szervezetben, de már az ételekben is megakadályozza a csírák és a gombák elszaporodását. Gyulladásgátló hatása rendkívüli. Középfülgyulladás esetén összevágott hagymát tegyen egy vászonzsákocskába, s azt helyezze a beteg fülére.
Nagyanyáink még nem nagyon ismerték
Főleg azért nem, mert egykoron némelyik az aranynál is drágább volt. Ma már ezek sem különlegességek, és szinte minden konyhában megtalálhatók. Ám ezek az egzotikus fűszerek sem csak az ételek ízesítésére valók. Egészségünk megőrzését is segítik.
Kardamom, a szíverősítő A süteményekbe, kávéba, teába, forró csokiba tehető intenzív ízű fűszer serkenti a szívizmok működését. Nem mellesleg felfúvódás, elégtelen emésztés esetén is jó hatású. Elrágcsálva kellemes szájízt kölcsönöz, ráadásul a fogaknak is jót tesz.
Vanília, a hangulatjavító Nem véletlenül használnak többek között vanília illatosítót a masszázsszalonokban. A rendkívül kellemes illatú fűszer jókedvre derít. Ráadásul nagyon finom. Utóbbi tulajdonsága miatt sütemények, kekszek, italok ízesítője. Készítsen igazi vaníliáscukrot! Az eredeti Bourbon vanília rudat helyezze a cukrosdobozba és várjon egy hétig, hogy a cukor átvegye ízét, illatát.
Fahéj, a cukorbetegség ellensége A felnőtt korban kialakuló (2-es típusú) cukorbetegségnél bioaktív összetevői révén képes az inzulin hatékonyságát növelni, ezáltal csökkenti a vércukorszintet. Emésztést javító, energetizáló tulajdonsággal is rendelkezik. Expressz és nagyon egészséges desszert: a meghámozott almaszeleteket jól szórja meg fahéjjal és vaníliás cukorral.
Gyömbér, az emésztésjavító Segíti az epe kiválasztást, étvágyat csinál, gyomorgörcsök, hasmenés, felfúvódás tüneteit enyhíti. Vérnyomáscsökkentő hatása miatt csökkenti a sztrók kockázatát. Az egészségvédő gyömbérteához nyers reszelt vagy szeletelt gyömbért forrázzon le. A sötétebb színű gyömbér hosszabb ideig marad friss.
Szerecsendió, jó a gyomornak Az emésztőenzimek elválasztását serkenti főleg, de javítja az étvágyat, enyhíti epekő és felfúvódás tüneteit. A híres curry fűszerkeverékekben mindig van szerecsendió is. Sütiket, kompótokat, forralt bort is ízesíthet szerecsendióval. A szerecsendióval óvatosan kell bánni. Ha túl sok kerül a szervezetbe, fáradtságot és hallucinációkat okozhat. Az alkohol felerősíti hatását.
Csillagánizs, köhögés ellen A hagyományos kínai orvoslásban fontos szerepe van. Segíti az emésztést és a csecsemőknél, gyerekeknél előforduló kólika gyógyítására is jó. Nemcsak emésztési problémára használják, de antibakteriális és köptető hatása miatt köhögéscsillapítóként is „működik”. Ha influenzás, igyon csillagánizsteát. A gyógynövényboltokban vásárolt filteres változat helyett két szem csillagánizs megtörve, fekete teába keverve, leszűrve és mézzel édesítve ugyanolyan jó.
Egykoron főleg vallási rituálékhoz, illatszerek készítésére és csak kevésbé ételek ízesítésére használták a fűszereket.
Egykoron főleg vallási rituálékhoz, illatszerek készítésére és csak kevésbé ételek ízesítésére használták a fűszereket.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.