BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dübörög az ipari termelés

Az idei első felében 9,4 százalékkal nőtt az ipari termelés a tavalyi év azonos időszakéhoz képest. Az elmúlt néhány hónapban kétszámjegyű bővülést láthattunk, a következő időszakban azonban az ütem lassulása várható. Az ipar húzóereje az autógyártás, de kedvező, hogy az elektronikai szektor mélyrepülése idén megállt. A jó időjárás miatt a zöldség- és gyümölcstermesztés is segített

Júniusban is kitartott az ipari termelés két számjegyű növekedése. A statisztikai hivatal szerint az év hatodik hónapjában éves alapon 11,3 százalékkal bővült az ipar, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat. Utoljára 2010 novemberében volt példa arra, hogy ilyen gyorsan növekedjen a termelés. „Nem számítottunk arra, hogy ekkora lesz a növekedés júniusban” – mondta Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank közgazdásza. Az ipar az egész első félévben dübörgött, miután 9,4 százalékkal haladta meg a tavalyi év első hat hónapjában mért szintet. Igaz, akkor még kisebb, 1,4 százalékos visszaesést láthattunk, vagyis a bázis gyengének mondható.

A havi index is arra utal, hogy az ipar trendje kedvező. Májushoz képest 1,8 százalékkal nőtt a termelés, és az év első hat hónapjában csak egyszer csökkent az ipar. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese szerint az első fél év kedvező időjárásának köszönhetően a zöldség- és gyümölcstermelés számottevően nőtt júniusban.

Schindele kiemelte, hogy a korábbi tendenciának megfelelően a járműgyártásnak döntő része van bővülésben, de minden feldolgozóipari területen növekedés figyelhető meg. A hivatal tájékoztatása abból a szempontból is kedvezőnek tűnik, hogy az elektronikai szektorban látott fordulat fennmaradhatott, vagyis folytatódhatott a kilábalás az évekig tartó visszaesés után.

„A májusi gyenge adat után kedvezően teljesített az ipar” – mondta a Világgazdaságnak Gabler Gergely, az Este Bank közgazdásza. Májusban 0,6 százalékkal visszaesett a havi ipari teljesítmény. Gabler szerint az éves index a következő hónapokban lassabb növekedést mutat majd, hiszen a tavalyi második félév már erősebb volt, vagyis magasabb a bázis. A munkanaphatástól megtisztított ipar termelés a tavalyi év második felében folyamatosan pozitív volt, a legtöbb hónapban 3–6 százalék között ingadozott az éves index. Elemzők szerint emiatt nem maradhat fenn a két számjegyű termelésnövekedés idén július és december között, de markáns lassulásra nem számítanak a szakértők. „Tavaly az év első háromnegyedében csak egy-két ágazatban láttunk mérhető növekedést, a többi stagnált vagy visszaesett. A húzóerő továbbra is az autóipar, de a helyzet annyiban változott, hogy egyre több szektor növekszik, és az elektronikai iparban már növekedést látunk” – mondta a Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető elemzője kiemelte, hogy az elektronikai szektor leépülése 2011 áprilisa után közel három évig tartott. „Kedvező, hogy sok ágazatban növekedés látszik az elmúlt hónapokban. Legutóbb azonban a gyógyszeripar esett vissza az exportértékesítési lehetőségek beszűkülése és egy gyárbezárás miatt” – hangsúlyozta az elemző. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint egyrészt az exportpiacok bővülése, másrészt a hazai kereslet növekedése segíti az ipart, és az építőipar is kiemelkedően teljesít. Az év hátralévő részében a Raiffeisen elemzői már egy számjegyű növekedésre számítanak, mivel tavaly ősszel elkezdődött a fellendülés, így erősebb a bázis.

Segít a GDP-n az ipar

Az ipar növekedése nagyban hozzájárulhatott a második negyedévben a GDP bővüléséhez, ahogyan az építőipar jó teljesítménye is, ám láthatunk arra utaló jeleket is, hogy a gazdaság lassul. A kiskereskedelmi forgalom áprilisban még kiugró mértékben, 6 százalék felett növekedett, júniusban azonban már csak 1,3 százalékos volt az ütem. Az export az utóbbi hónapokban lassabban nőtt az importnál, és a külkereskedelmi többlet is egyre kisebb. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az első negyedéves 3,5 százalékos GDP-növekedési ütemnél lassabb lehetett a bővülés a második negyedében.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.