KSH Májusban az építőipar termelése közel 29 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 17, az egyéb építményeké 40 százalékkal. Utóbbi a vasút-felújítási és útépítési munkáknak, s a közműfejlesztéseknek köszönhető. Az év első öt hónapjában a termelés közel 28 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához mérten.
Az észak-magyarországi régióban több mint 12 százalékot javítottak (7,8 milliárd forint) az építőipari cégek májusban. Az első öt havi adat több mint harmadával jobb a tavalyinál, 22 helyett 29 milliárd forint volt az építőipar teljesítményének értéke.
Heves megyében májusban (az idén először) csökkent ez a teljesítmény, méghozzá 8,5 százalékkal. Az első öt havi adat azonban továbbra is jócskán, legalább harmadával felülmúlta az egy évvel korábbit. Míg 2013 januárjától májusáig 6,14 milliárd forintnyi munkát végeztek az építőipari vállalkozások, addig idén 8,22 milliárdnyit teljesítettek.
Bár ez javulást mutat, a nagy értékű megbízásokon viszonylag kevés cég osztozik, ebből is fakad, hogy Hevesben minden 10. építőipari cég csődbe megy egy éven belül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.