BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A háztartások nem spájzolnak alternatív tüzelőkből

Kevés jele van annak, hogy a gáz helyett szilárd tüzelő használatára is képes háztartások fát és szenet tartalékolnának egy esetleges gázimport-zavar esetére. A családi gáztartályok sem telnek jobban, mint tavaly. A beszerzésekről inkább a valóság alapján döntenek: hideg nincs, tavalyról maradt tüzelő van.

Alig van nyoma annak, hogy a gáz mellett fát és szenet is tüzelő hazai lakosság az utóbbiakból be akarna spájzolni egy esetleges gázimport-zavartól tartva. A lapunk által megkérdezett, piliscsabai Ballus Fatelepen az idén semmi extra vevői érdeklődést nem tapasztaltak, a budapesti Szénpelletnél pedig még érdeklődés sincs. „Nincs hideg, tavaly sem volt, így nincsenek vevők sem” – magyarázták az utóbbinál. Az országos partnerhálózattal rendelkező Ormosszénnél sincs előrevásárlás, ráadásul az általános forgalmon belül is inkább a kis tételes, a többször keveset történő beszerzés a jellemző. Ezt az Ormossszénnél is a tavalyi tél tapasztalatainak tudják be. Eddig nem volt eltolódás egyik tüzelőféleség felé, vagy a rovására sem. A borsodi barnaszén ugyanolyan jól fogy, mint eddig.

A salgótarjáni Gránit-Plusznál viszont a versenyképes áron kínált orosz szénre van megfelelő, de szintén nem kiugró kereslet. Az ottani lakosság már legalább öt éve már nem tud előre, nagy tételben vásárolni, mindig csak annyi szenet visz el, és csak akkor, amennyire okvetlenül szüksége van. A tavalyinál hamarabb kifogytak a fakészletek a monori Magó tüzépen, és jó kereslet van a szénre is. A kazánosok főleg a drágább lengyel szenet viszik, a kályhával tüzelők a németet. Az eddiginél erősebb az olcsó, hazai lignit lakossági piaca lignitet is.

„Lignitből volt egy jelentős értékesítési felfutásunk júliustól szeptemberig a minden évben kínált, extra árkedvezményünknek köszönhetően” – válaszolt lapunknak a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatósági elnöke. Ettől eltekintve Valaska Tibor sem tudott beszámolni jelentős lakossági eladásról részben szintén a tavalyról megmaradt tüzelő miatt, és mert talán a lakosság az idén sem számít nagy hidegekre. A társaság évi 300 ezer tonna lignitet ad el a lakosságnak.

A piaci keresletet csökkentheti a napokban bejelentett rezsiakció is. 22 állami erdészet 10 százalékkal olcsóbban kínál együtt 170 ezer köbméter, egyméteres rönkökből álló fát a lakosságnak. A fa köbméterét a tüzépeken 5-6 ezer forintért aprítják.

Nincs olyan spájzolás palackos, vagy tartályos gázból sem a Prímagáz Zrt. tapasztalatai szerint, amiből egy ellátási zavar miatti, felfokozott lakossági igényre lehetne következtetni. Mivel a fűtési szezon csak most indul, az eladások még nőhetnek, de – mint Kolos Gábor kereskedelmi- és marketingigazgatója hangsúlyozta – a cég nem számít az eddigi értékesítési mintázat lényeges változására. Egy esetleges ellátási probléma esetén azonban a palackos gáz valódi alternatívája lehet a vezetékes gáznak, a tartállyal rendelkezőknek pedig nincs félnivalójuk, mert az ellátásuk nem függ attól, hogy mennyi gáz érkezik Ukrajnán át.

Hárommilliárdnyi ingyen tüzelő
A kormány hárommilliárd forint értékben oszt szét tűzifát, illetve a szenet a rászorulóknak – jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő. A tüzelő a kisnyugdíjasoknak és a halmozottan hátrányosoknak juthat azon ötezer fő alatti kistelepülések pályázatai alapján, ahol az érintett lakosok élnek.

Több mint kétezer településről érkezett be pályázat, kiértékelésük már tart. A szociális tüzelőanyag program keretében egy háztartás legfeljebb 5 mázsa tűzifát, vagy 10 mázsa szenet kaphat ingyen, legkésőbb február közepéig. Az eredményhirdetés október közepéig várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.