BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs gondban az MVM Net

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A határidő letelte után 45 nappal kell csak beszámolnia az MVM Net Zrt.-nek arról, hogyan teljesítette a 450 MHz-es hálózat kiépítésének egyes fázisait, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pedig csak ezt követően vizsgálja meg az ügyet, a jelentés ismeretében – közölték a Világgazdaság megkeresésére az NMHH sajtóosztályán.

A tavaly áprilisban zárult 450 MHz-es frekvenciaértékesítési tenderen egyetlen pályázóként nyert az MVM Net, amely többek között vállalta, hogy a szerződés hatálybalépése után 8 hónap alatt az egyszámjegyű utak mentén és kilenc nagyvárosban biztosítják az előírt adatátviteli kapacitásokat. A vállalás teljesítésére szabott határidő január elsején lejárt, azonban a hálózat megvalósítása még el sem indult.

A társaság anyavállalata, az MVM Zrt. közgyűlése csak december 12-én döntötte el, hogy a 12,8 milliárd forintosra becsült fejlesztést az LTE 450 technológia használatával valósítják meg. Lapunk megkereste az MVM Net Zrt.-t azzal kapcsolatban, hol tartanak a hálózat kiépítésével. Érdeklődésünkre a vállalatnál azt közölték, hogy jelenleg is dolgoznak a fejlesztés előkészítésén, de további részleteket egyelőre nem árultak el, így azt sem lehet tudni, mikor kezdődik a kivitelezés. Egyelőre ugyanakkor nem kell izgulnia a cégnek a jelentősnek ígérkező csúszás miatt, az NMHH ugyanis majd csak február közepén ellenőrzi a társaság hivatalos, írásban elkészített beszámolója alapján, hogy teljesültek-e a szerződésben foglaltak.
Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy milyen szankciókkal jár a késlekedés. Az NMHH közlése szerint ha a hatósági ellenőrzés nyomán megállapítják, hogy az ügyfél a jogszabályban és a szerződésben fogalt előírásokat megsértette, két dolgot tehetnek. Egyrészt felhívhatják az érintett partner figyelmét a jogsértésre és kötelezhetik annak megszüntetésére, másrészt hatósági felügyeleti eljárást indíthatnak. Ez utóbbi ügyintézési határideje 60 nap, amely indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható.

Az eljárás tényeleges időtartama a tényállás tisztázásához szükséges eljárási cselekményektől és az eset összes körülményétől függ – közölte az NMHH a Világgazdasággal. Így akár még az is előfordulhat, hogy nem lesz komolyabb problémája az MVM Netnek a számottevő csúszásból. Egyébként a késlekedés egyik oka, hogy a cégnél a megvalósítás során eredetileg a CDMA 450 technológiával számoltak, azonban ezt nem hagyta jóvá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Ezt követően készítettek kalkulációkat a végül az MVM közgyűlése által elfogadott LTE 450 megoldással kapcsolatban, amely lényegesen korszerűbbnek számít és nagyobb kapacitást kínál. Az MVM Net Zrt. két ütemben vállalta a hálózat kiépítését, az első határideje már elmúlt, a második – amely szerint országos szinten 95 százalékos területi lefedettséget kell elérni – 2016. január elsején jár le. A feladat nagyságát mutatja, hogy az első fázis megvalósításához is 165 bázisállomást kellene telepíteni, míg a teljes rendszerhez mintegy 400-ra lesz szükség.

Digitális szolgáltatások

A 450 MHz-es frekvenciasávban 10 évre jogosultságot elnyert cég kötelezettsége elsősorban a digitális közszolgáltatások fejlesztése lesz. Többek között az elektronikus útdíj fizetési rendszer működtetése, a járási hivatalok és kistelepülési kormányablakok hálózatba kötése, a városi közlekedési tájékoztató rendszerek működtetése, illetve a készenléti és segélyszolgálatok kommunikációja valósulhat majd meg ebben a frekvenciatartományban.

Ezen túl kiválóan alkalmazható az intelligens mérési rendszerek, illetve a gépek közötti kommunikációs kapcsolatok kiépítéséhez.

Ezen túl kiválóan alkalmazható az intelligens mérési rendszerek, illetve a gépek közötti kommunikációs kapcsolatok kiépítéséhez. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.