BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordévet zárt az Állatkert, egymilliónál is több látogató volt

A 148 éves Fővárosi Állat- és Növénykert 2014-ben is a legnépszerűbb magyar kulturális-turisztikai attrakció lett, hiszen október közepén már átlépte az egymilliót a látogatók száma, így megdőlt az utóbbi öt év rekordja - mondta az intézmény főigazgatója az MTI-nek.

Persányi Miklós hozzátette, hogy a látogatórekordhoz hozzájárult az év első felében átadott Holnemvolt Park is, amelyet az egykori Vidámpark területén alakítottak ki mintegy 10 hónap alatt.

Persányi Miklós megjegyezte, hogy a park jelenlegi formája csak ideiglenes, addig marad így, amíg a területre tervezett nagy fejlesztések el nem készülnek, ezekbe azonban integrálják majd a jelenlegi attrakciókat is. A Holnemvolt Parkba kerül majd a Pannon ősvilág a biodómmal, illetve a Mesepark is, amelyben döntően a háziállatok, egyes magyarországi vadállatfajok, állatsimogatók és játszóterek kapnak helyet.

Az új fejlesztések az elkövetkezendő három év alatt, három lépcsőben készülnek el: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban adják majd át egyes részeiket. Már zajlanak a Mesepark kivitelezési munkái, és készülnek a Pannon ősvilág építési engedélyezési tervei. Ezt egy nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás nyerteseként a Mérték Csoport építésziroda készíti el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.