FELÜGYELET A Different Choice FBC Inc. és a Forex Club Inc. engedély nélkül befektetési szolgáltatást és bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végzett Magyarországon – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank – az erről kiadott tegnapi közlemény szerint –még vizsgálatának lezárulta előtt azonnali hatállyal megtiltotta a társaságoknak a jogosulatlan tevékenység végzését.
Az MNB megállapította, hogy a Seychelle Köztársaságban bejegyzett Different Choice FBC Inc. és a Panamai Köztársaságban székhellyel rendelkező Forex Club Inc. Magyarországon rendszeres gazdasági tevékenysége keretében befektetési szolgáltatási tevékenységet, kiegészítő szolgáltatást, valamint függő ügynöki tevékenységet végzett. Az eljárás során szerzett bizonyítékok alapján azonban megállapították, hogy a társaságok nem rendelkeznek a befektetési tevékenység végzéséhez szükséges jegybanki engedéllyel, illetve a függő ügynöki tevékenységre előírt bejelentési kötelezettséget sem teljesítették. Így az MNB tegnap közzétett végzésében – már az eljárás befejezését megelőzően – szükségesnek tartotta, hogy ideiglenes intézkedés keretében azonnali hatállyal megtiltsa az érintett társaságoknak az engedélyhez és bejelentéshez kötött tevékenységek jogosulatlan végzését. Az MNB a társaságokkal szemben folyó piacfelügyeleti eljárás lezárása után annak eredményéről és az esetleges további szankciókról határozatot hoz, amelyet honlapján közzétesz – hangsúlyozta a közlemény.
A mostani két cég már nem az első, amelyekkel szemben így lépett fel a jegybank: nem egészen két héttel ezelőtt jelent meg az a határozat, amelyben szintén engedély nélküli portfóliókezelés és nem bejelentett ügynöki tevékenység miatt szabott piacfelügyeleti bírságot a jegybank, és eltiltotta az érintett négy céget (Tresor Market Corporation, TM Solutions Ltd., Tresor Market Agent Kft., Tresor-M Agent Kft.) a jogosulatlan tevékenység végzésétől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.