Cégvilág

Négy holding lehet a Volkswagen konszernből

Egyre biztosabbnak látszik, hogy a Volkswagen konszernt négy önálló holdinggá szervezik át: a lépés célja, hogy a cégcsoport rugalmasabban tudjon reagálni a piaci változásokra, és növekedjen eredménytermelő képessége – írta több, a cégcsoporthoz közel álló forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség. A felsővezetés szándékai szerint a konszern négy nagy ága közül az első a tömegmárkákat foglalná magába, egy a teherautó-gyártást, kettő pedig a prémium márkák piacáért lenne felelős. (Utóbbiak közül a tervek szerint az egyiket az Audi, a másikat pedig a Porsche vezetné.)

A tömegmárkákért felelős divíziót a Reuters értesülései szerint Herbert Diess, a BMW korábbi igazgatója vezetné – aki július elsejével áll munkába a Volkswagennél –, így hozzá tartoznának a Skoda, a Volkswagen és a Seat márkák is. Az új vállalati struktúra, amelyet a VW vezetői a nyár folyamán alakítanának ki, komoly változásokat hozhat a menedzsmentben is. A Volkswagen nem kommentálta a hírügynökség értesüléseit.

A vállalat körüli gondok már áprilisban felszínre kerültek, amikor a korábbi elnök, Ferdinand Piech és Martin Winterkorn vezérigazgató nyílt összetűzésbe keveredtek, amely előbbi távozását vonta maga után. Aggasztó jelként volt értékelhető az is, hogy a konszern eladásai április után májusban is estek – hasonló esetre öt és fél éve nem akadt példa –, így tovább nőtt a valószínűsége annak, hogy szervezeti átalakítás válik szükségessé az autóipari óriásnál.

A Reuters által megkérdezett elemzők nem reagáltak túl lelkesen a friss fejleményekre. Arndt Ellinghorst, az Evercore ISI elemzője szerint a márkák újraszervezése önmagában semmilyen hozzáadott értéket nem teremt, így nem várható tőle jelentős hatás. Marc-Rene Tonn, az M.M. Warburg szakértője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a VW az utóbbi években egyre lassabban tudta követni a piac változásait, amelyek viszont egyre sűrűbben követik egymást. Ugyanakkor úgy látja, hogy a márkák szétszedése valamelyest segíthet ezen a problémán, hiszen hozzájárulhat a gyorsabb és felelősebb döntéshozatalhoz a konszernen belül.

A Volkswagen tavalyi számai mindenesetre önmagukban még nem adnának okot aggodalomra. A konszern a 2014-ben eladott 10,14 millió eladott autóval már meg tudta közelíteni az utóbbi években stabilan világelső japán Toyotát. Ráadásul a tavalyi számokat látva szakértők az év elején még úgy vélekedtek, hogy a VW az idén átveheti a vezető szerepet a Toyotától, mivel az áfa megemelése miatt utóbbi eladásai Japánban az idén akár kilenc százalékkal is visszaeshetnek. (A Toyota minden ötödik autóját a belföldi piacon értékesíti.) A VW emellett tavaly az értékesítési darabszám, az árbevétel és az üzleti eredmény alapján is rekordot ért el. A csoport tagjai 2014-ben 4,2 százalékkal több járművet adtak el a 2013-as 9,7 milliónál. Az árbevétel első alkalommal lépte át a 200 milliárd eurós határt, 202,5 milliárd euró lett, 2,8 százalékkal magasabb az előző évi 197,0 milliárdnál. Az üzleti eredmény éves összevetésben egymilliárd euróval 12,7 milliárd euróra emelkedett.

vállalat AUTÓIPAR Volkswagen
Kapcsolódó cikkek