A Veolia növelné részesedését a Csatornázási Művekben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBevásárlás A Veolia Voda S. A. megvásárolná a Berlinwasser International GmbH 100 százalékát. Az ügylethez még több feltételnek kell teljesülnie, és szükséges hozzá a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is. A Veolia a tranzakció révén hozzájut a Berlinerwasser által a Csatorna Holding Vagyonkezelő Zrt.-ben és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-ben (FCSM) ellenőrzött hányadokhoz is.
A Veolia már most is tulajdonos mindkét fővárosi cégben. A Csatorna Holding esetében az Opten és az IM is csak a többségi tulajdonos Veolia Vodát tünteti fel, más részvényeseket nem. A Csatorna Holdingnak 2010-ben és 2011-ben nem volt árbevétele, és azóta is csak évi 6-6,5 millió forint. Üzemi eredménye ezen öt év alatt –36 millióról –452 millióra romlott, de a mérleg szerinti eredménye tavaly és tavalyelőtt is nulla volt.
Az FCSM-ben nem pontosan a fenti vevőnek, hanem a Veolia S. A.-nak van kisebbségi része. Többségi tulajdonosa a budapesti önkormányzat, kisebb százalékokkal pedig a megvenni kívánt Berlinwasser, a Csatorna Üzemeltetési Holding Zrt. és három fő kisbefektető rendelkezik. Az FCSM az ország legnagyobb víziközmű-társasága. Tavalyi árbevétele 39 milliárd forintról 35,6 milliárd forintra, az üzemi eredménye pedig 6,2 milliárd forintról 5,8 milliárdra esett. Adózott eredménye szerény emelkedéssel 4,7 milliárd forintra javult.
A hazai víziközmű-cégek mozgásterét várhatóan javítani fogja a területet szabályozó törvény közelgő módosítása, valamint szakmai szervezetük, a Mavíz és a szakminisztérium közötti egyeztetések eredménye. Jelenleg a területet – árbevétel-arányosan – például sokkal jobban sújtja a közműadó, mint a többi vezetékes társaságot, és a nemzetközi gyakorlatnál sűrűbben kötelező számukra a mérőóracsere is. Ma 42 víziközmű-társaság működik az országban, a folytatódó koncentráció miatt az év végére 35 körüli maradhat.


