BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már nem Garancia a Groupama

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elhagyta a nevéből a Garanciát a Groupama Biztosító. A francia tulajdonban lévő társaság hét éve vásárolta fel az OTP leánycégét, és hat éve olvadt össze a két itteni biztosítója. A névváltás mellett a nagyobb hatékonyság érdekében új székhelye is lesz Magyarország harmadik legnagyobb biztosítójának.

Tegnaptól egyszerűen csak Groupamának hívják a korábban Groupama Garanciaként ismert biztosítót – közölte a cég. Az átmárkázás mellett más változások is történtek a díjbevétele alapján harmadik legnagyobb hazai biztosítónál. A cég egy új székhelyen, a XIV. kerületben vonja össze működési egységeit, hogy hatékonyabban, alacsonyabb költségekkel működhessen tovább a jövőben.

A francia Groupama 2008-ban vásárolta meg az OTP-csoporttól a Garancia Biztosítót, amely akkor is Magyarország egyik legnagyobb biztosítótársaságának számított, a vételár 164 milliárd forint volt. A Groupamának egy kisebb biztosítója volt már ekkor Magyarországon, a két céget 2009 tavaszán vonták össze, és akkor mindkét márkanevet megtartották. A fúzió után a Groupama Garancia néven működő cég hamarosan Magyarország harmadik legnagyobb biztosítójává lépett elő teljes díjbevétele alapján, ezt a helyét a társaság azóta is stabilan őrzi.

A cég tavaly 94,6 milliárd forint díjbevételt ért el, ennek nagyjából a fele származott az életbiztosítási, a másik fele pedig a nem életbiztosítási piacról. A társaság az egyesülés óta nyereségesen működik, tavalyi adózott eredménye meghaladta az 5 milliárd forintot. Az idei első negyedévben 23,6 milliárd forint volt a cég teljes díjbevétele, ez elmarad a tavalyitól. Az eredmény ugyanakkor egyáltalán nem mondható rossznak. A nem életágon csaknem 10 százalékkal nőtt a társaság díjbevétele, ami meghaladja a piaci átlagot. Az életágon elért 10,4 milliárd forintos díjbevétel pedig ugyan alulmúlja a tavalyi 12,9 milliárd forintosat, de a jelek szerint ez pusztán az egyszeri díjas biztosítások visszaesésének volt köszönhető, a korrigált díjbevétel alig maradt el a 2014-es első negyedévitől.

A Groupama az egyik legnagyobb szereplőnek számít a lakásbiztosítási piacon, és első negyedéves díjbevétele alapján az idén a negyedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szegmensben. A társaság termékpalettája az egyik legszélesebb magyarországi viszonylatban, jelen vannak például a mindössze négy szereplőssé zsugorodott mezőgazdasági biztosítási piacon is. (A francia anyacég egyébként eredetileg agrárbiztosító volt.) Az OTP-csoporttal korábban kialakult kapcsolatot is kihasználja a cég, sok bankbiztosítási terméke, például hiteltörlesztési biztosítása, egyszeri díjas életbiztosítása is van.

Sporttámogatók

A Groupama az egyik legnagyobb sporttámogatónak számít Magyarországon.

A biztosító az egyik legfontosabb támogatója a Ferencvárosi Torna Clubnak, névadó szponzora a klub stadionjának, amelyet nemrég a világ legjobb új stadionjának választottak a The Stadium Business Awardson.

Öt éve támogatja a társaság a Magyar Labdarúgó Szövetséget is, amelynek egyben a hivatalos biztosítója is. A foci mellett az úszásra is költenek, a Groupama a Magyar Úszószövetség hivatalos biztosítója, és Hosszú Katinka balesetbiztosítását is ők kezelik.

A biztosító az egyik legfontosabb támogatója a Ferencvárosi Torna Clubnak, névadó szponzora a klub stadionjának, amelyet nemrég a világ legjobb új stadionjának választottak a The Stadium Business Awardson.

Öt éve támogatja a társaság a Magyar Labdarúgó Szövetséget is, amelynek egyben a hivatalos biztosítója is. A foci mellett az úszásra is költenek, a Groupama a Magyar Úszószövetség hivatalos biztosítója, és Hosszú Katinka balesetbiztosítását is ők kezelik.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.