Tiziano-történet a 4,5 milliárdig

A kép 2005-ben a Nagyházi Galéria májusi árverésén cserélt gazdát, akkor 65 millió forintos kikiáltási árról indulva 140 millió forintért vette meg Pintér Gyula vállalkozó, és szinte rögtön múzeumi letétbe helyezte. 2009-ben már azt nyilatkozta,1,4 milliárdos vételi ajánlatot kapott, de nem adta el annyiért, most viszont még azt a 4,5 milliárdot is kevesli, amennyiért az Magyar Nemzeti Bank megvette tőle, mondván: a külföldi közvetítők többet ajánlottak neki.

Az alkotás hosszú ideje védett, emiatt nem vihető ki az országból, így nem is értékesíthető külföldi árverésen, külföldi vevő pedig aligha venné meg, ha nem viheti ki az országból. A vásárlás ezért is illeszthető bele az MNB Értéktár porgramjának céljai közé. A művet nem kellett hazahozni, hiszen itthon van, nem lappangott, hiszen a 2005-ös árverése óta mindenki ismerhette.

Védettsége miatt eleve nem vihette ki a tulajdonosa az országból, ugyanezért az állam rendelkezésére kell állnia kutatásokra és múzeumi kiállításokra, eladás esetén az államot elővásárlási jog illeti meg. A jegybanki vétel azt a célt sem szolgálhatta, hogy a műkincs közszemlére kerülhessen, hiszen nyolc évig a Szépművészeti Múzeumban volt letétben, ott és másutt is kiállításokon volt látható, még az Operabálon is megcsodálhatták.

A kép közeli és távoli múltja is jól dokumentált. A Szépművészeti Múzeumban az aukciós adásvételt követő letétbe helyezés nyomán a 2006-os jubileumi évben az új igazgató, Baán László mutatta be restaurálás utáni állapotában, közzétéve a teljes folyamatról szóló dokumentációt, amelyet Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Szövetségének elnöke jegyzett.

A festmény azonosítását Tátrai Vilmos, a Szépművészeti művészettörténésze végezte, ő vizsgálta meg a Nagyházi Galéria aukciós anyagát, és már akkor jelezte, megérzése szerint a korábban védett velencei képként számon tartott, szignó nélküli festmény egy eredeti Tiziano. A képet megnézte a párizsi Louvre éppen Magyarországon tartózkodó nyugalmazott igazgatója, illetve más olasz művészettörténészek is, és mindannyian ugyanarra jutottak: a festmény Tizianóé. Az időközben elvégzett infravörös, röntgen-, UV- és stílustörténeti vizsgálatok egyaránt a szakértőket igazolták.

Mayer Vera, a Nagyházi Galéria munkatársa arra a kérdésre, hogy miért nem vártak a kép árverezésével addig, amíg kétséget kizáróan kiderül a szerző személye, azt válaszolta lapunknak, hogy a pécsi műgyűjtő tulajdonos, akinek otthonában hatvan éven keresztül a falon lógott a festmény, nem akart fél évet sem várni az értékesítéssel. Eredetileg néhány milliós kikiáltási áron akarta indítani, annyit tudott, a festmény védett, és alkotója Tiziano köréhez tartozik, de ilyenből sok van. Az árverési szemle után, szakértők javaslatára emelték a kezdőárat 65 millióra, mert még sok nyitott kérdés volt. A számok bűvöletében élünk – mondja erre Mayer Vera –, de a kép kvalitása rögtön látszott. Szerinte az a furcsa, hogy akkor miért nem vert fel nagyobb port a felfedezése.

Megvásárlója, Pintér Gyula 500 millió forintig is elment volna, de 140 milliónál megállt a licit. Szerencséje volt, a műről kiderült, hogy Tiziano érett, kései korszakában, 1550–60 között készült, ráadásul szerepel rajta a kép donátora, a mantovai herceg is, Szent Pál apostol az ő arcmását viseli, ez külön emeli az értékét, mert a festmény párdarabjain, a kompozíció eddig ismert változatain nincs rajta.

A kép 1932-ben szerepelt a Magyar Királyi Postatakarék árverésén, és a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Pigler Andor már 1962-ben az Ermitázsban és egy New York-i magángyűjteményben őrzött Tiziano-képpel hozta rokonságba. Tátrai Vilmos művészettörténész pedig arra jutott, a kép kvalitásosabb és így értékesebb azoknál a Tizianóknál, amelyeket 2006-ban együtt mutattak be a Szépművészeti Múzeum kamaratárlatán. Stíluselemzésében leírta, az ecsetkezelés, a színek, köztük a híres Tiziano-vörös egyértelműen bizonyítják az eredetiségét.

A dokumentáció arra is kitért: a festmény értékét növeli, hogy a velencei érett reneszánsz festőfejedelmének, Tizianónak (1489–1567) az alkotásai csak ritkán fordulnak elő a műkereskedelemben, hiszen életművének darabjai itáliai templomokban és a világ legnagyobb múzeumaiban találhatók meg, szinte keletkezésüktől fogva. Elvétve magángyűjteményekben is őrzik Tiziano néhány festményét, rajzát. Magyarországon idáig egyetlen, a Szépművészetiben őrzött, Marcantonio Trevisani dózse képmását ábrázoló műve ismert.

Bár a program meghirdetésekor Gerhardt Ferenc, az MNB és egyben az Értéktár program kuratóriumának elnöke úgy nyilatkozott, éppen azért hozták létre ezt a formát, hogy megkerüljék a műkereskedelmet, és elsődlegesen a műtárgyak tulajdonosaival tárgyaljanak, ezért az állam az elmúlt években árveréseken is vásárolt, igaz, jóval kisebb nagyságrendben. 2014-ben a Kieselbach Galéria árverésén kétmillió forintért az egykori Bedő-gyűjteményből egy Krisztus a kereszten reliefet, a Nagyházi Galéria árverésén Simone Pignoni 17. századi firenzei festő Alexandriai Szent Katalint ábrázoló képét 7 millió forintért, valamint vásároltak a Radnóti-hagyatékból is.

Bár a program meghirdetésekor Gerhardt Ferenc, az MNB és egyben az Értéktár program kuratóriumának elnöke úgy nyilatkozott, éppen azért hozták létre ezt a formát, hogy megkerüljék a műkereskedelmet, és elsődlegesen a műtárgyak tulajdonosaival tárgyaljanak, ezért az állam az elmúlt években árveréseken is vásárolt, igaz, jóval kisebb nagyságrendben. 2014-ben a Kieselbach Galéria árverésén kétmillió forintért az egykori Bedő-gyűjteményből egy Krisztus a kereszten reliefet, a Nagyházi Galéria árverésén Simone Pignoni 17. századi firenzei festő Alexandriai Szent Katalint ábrázoló képét 7 millió forintért, valamint vásároltak a Radnóti-hagyatékból is. -->