Ukrajna tegnap leállította oroszországi gázimportját, mert nem tartotta megfelelőnek az orosz fél által július 1-jétől, azaz a harmadik negyedévre ajánlott árat. Ugyanakkor az uniós partnerek segítségével kész folytatni az tárgyalásokat egy méltányos árról, amely mögött átlátható árszerkezet áll, ezt Volodimir Demcsisin ukrán energia- és szénügyi miniszter közölte a TASZSZ jelentése szerint. Az ajánlott ár azonos volt az előző negyedévivel, de az árképlethez képest 40 dolláros diszkontot tartalmazott. Nem kellett és a harmadik negyedévben sem kellene fizetni azt az 1000 köbméterenként 100 dolláros exportvámot sem, amelyet az orosz állam az úgynevezett téli gázcsomagban engedett el.
Az ukrán elusatítást Alekszander Novak orosz energiaminiszter politikai indíttatásúnak nevezte, és közölte, hogy kockázatosnak tartja az Ukrajnán keresztüli gáztranzitot. Ez utóbbi aggályát arra alapozta a Rosszija 24 televízióban adott nyilatkozatában, hogy keleti szomszédunk eddig 12,5 milliárd köbméter gázt tárolt be a télre. A nyár végéig még 7 milliárd köbmétert kellene betölteni, ami elég nehéz lesz az orosz import nélkül. Ennek nagysága egyébként 73,5 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakáénál. Novak szerint a Naftogaznak lenne is pénze vásárlásra, hiszen az Európai Bizottság egy 1,8 milliárd dolláros ukrán segély folyósítását mérlegeli, és az EBRD is fontolgatja 600 millió dollár szeptemberig történő átutalását.
Az említett 12,5 milliárd köbmétert az ukrán gázrendszer üzemeltetőjének (Ukrtranszgaz) szóvivője jónak tartotta (bár az Ukrinformnak csak 11,92 milliárdról beszélt), hangsúlyozva, hogy a mennyiség 37-szer nagyobb annál, mint amennyivel a betárolási időszak indult.
Kérdés, hogy keleti szomszédunk orosztól eltérő forrásból mennyi gázt remélhet reálisan a betárolási időszakban. Az Ukrtranszgaz adatai szerint az év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest 10,5-szer több visszafordított orosz gáz érkezett Ukrajnába, vagyis 600 millió köbméter után 6,3 milliárd köbméter. Magyarország felől viszont július 1-jétől ismét nem vásárol az ukrán importőr. Az FGSZ adatai szerint az elmúlt hónapban naponta mintegy 2,7 millió köbméter gáz hagyta el az országot Ukrajna felé. Mellesleg látható az is, hogy a magyar–szlovák interkonnektoron tegnap megindult kereskedelmi célú szállítás keretében nem tettek arrébb egyetlen molekulát sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.