Rejtélyes vevő vásárolja a brit divatcéget
A brit Burberry divatház felvásárlási célponttá vált – az erről szóló spekulációról a Financial Times számolt be kedd reggel, kapásból 5,5 százalékkal megacélozva ezzel a luxusipari cég tőzsdei árfolyamát. A gazdasági napilap szerint a Burberry pénzügyi tanácsadókat szerződtetett, hogy meghiúsítson egy esetleges kéretlen felvásárlási akciót. A félelme nem alaptalan, ugyanis egy ismeretlen befektető részvényvásárlásaival 5 százalék körülire emelte részesedését a londoni divatcégben. A befektető az HSBC közvetítésével építette a fel pakettjét, a bankház viszont a vállalat kérésére sem volt hajlandó felfedni ügyfele kilétét. Jól értesültek a francia LMVH és az amerikai Coach mellett magánbefektetőket boronáltak össze a Burberryvel.
A Burberry az utóbbi időszakban jelentős változtatásokon ment keresztül, köszönhetően Angela Ahrendts áldásos tevékenységének. A cég élére 2006-ban kinevezett topmenedzser valódi koncepció nélkül működő, lazán egymáshoz kötődő áruházak szétzilált halmazát vette át, s erős központi irányítású, egységes és sikeres divatlánccá formálta. A luxusszegmensben utazó cég forgalma megháromszorozódott, piaci értéke a duplájára nőtt. Ahrends 2013-ban az Apple internetes és kiskereskedelmi igazgatójaként folytatta pályafutását. A Burberryt 4,30 fonton vette át, és 16,5-nél adta át utódának.


