Cégvilág

Ritkaságokkal kezd idén a Nagyházi Galéria

Népi üvegek és kerámiák mellett első világháborús fotókat és festményeket is kínál a Nagyházi Galéria idei első aukcióján.

A Nagyházi Galéria szezonnyitó eseménye hagyományosan a néprajzi árverés, még akkor is, ha a ház március 22-én 19–20. századi bútorokkal és festményekkel kezd, és csak másnap kerülnek sorra az egyik erősségének számító népi tárgyak. A mindig nagy gyűjtői érdeklődést kiváltó aukciós nap esetlegességéhez és egyben varázsához tartozik, hogy a véletlen is erősen alakítja, mikor milyen anyag gyűlik össze, hová helyeződik a hangsúly. Ezúttal leginkább a 18–19. századi különleges üvegtárgyakra érdemes figyelni. Ritka darab a 18. századi erdélyi zöld hutaüveg – egy pajzán tematikájú, úgynevezett tréfás üveg –, 120 ezer forintos kikiáltási áron. (A galéria tudomása szerint az Erdélyi Múzeumban is csak két ilyen található.)

A kerámiák közül kiemelendő a kék alapon fehér mintájú, 1731-es habán tányér 600 ezer forintért, a nagyszebeni 1740-es kupa 85 ezer forintos kezdő áron és az 1803-as szászkézdi sgrafittós díszítésű madárkás tányér 95 ezer forintos kikiáltási árral. Van egy tiszafüredi butellagyűjtemény – ritkán fordul elő, hogy egyszerre hat-hét is felbukkanjon a 19. századi mázas cserépbutellákból erről a környékről. A népi bútorok közt a festett-faragott hartai darabok a legizgalmasabbak, egy 1836-os festett szekrény 110 ezer forintos kikiáltással indul. Figyelemre méltóak az erdélyi textilek, közülük is a legritkább darabok közé tartozik a Marosvásárhely környéki keresztszemes hímzéses oltárterítő, kikiáltási ára 36 ezer forint.

A 19–20. századi művészeti árverésen a kalapács alá kerülő festmények jobbára kismesterek hangulatos alkotásai, de nem gyűjtői darabok – kiragyog közülük egy Kontuly Béla-csendélet mandolinnal, 1960-ból, ez 260 ezer forinton kezd. A képek többsége azonban olyan, a galéria közönsége által kedvelt mű, mind Neogrády László téli tájképei, 120–180 ezer forint közötti kezdő árakon. Vaszary János Balatonparton című színezett rézkarca 80 ezerről indul (nemrég jóval magasabb áron, több licitlépcsős áremelkedéssel adtak el egy hasonlót).

Az első világháborúban számos művész vett részt haditudósítóként, noha jobbára csak Mednyánszky László ilyen irányú munkásságát ismerjük. Most egy egész kis blokk állt össze világháborús képekből, köztük van Frank Frigyes korai, 1916-os ceruzarajza egy lövészárokban üldögélő katonáról, 18 ezer forintos kezdő áron, vagy a kevésbé ismert Bury-Pratovinszky Lajos rajzai és akvarelljei 18–26 ezer forintos kikiáltási árakon. Van egy első világháborús fotóalbum is, a naplószerűen, feljegyzésekkel kiegészített fényképek között légi felvételek is szerepelnek, az induló ár 26 ezer forint.

Sok a metszet, többnyire a szokásos török birodalmi vagy magyar térképek, amelyek általában könnyen vevőre találnak, de akad ritkaság is, mint például a 17. századi metszetlapok, bibliai jelenetekkel Weigel és Luyken szerzőségével, 85 ezer forintos kikiáltási áron.

A bútorok területén továbbra is az a tendencia érvényesül, hogy nemes anyagból készült, jól használható bútorokhoz lehet jutni jó árakon. Ilyen most a biedermeier ágypár 80 ezer forintért, de igaz ez a szekrények, asztalok többségére, az éjjeliszekrénytől a zongoraszékig mindenféle kisbútorra is. Aranyozott, faragott fakeretben szép tükröket lehet kapni 42–60 ezer forint közötti árakon.

Nagyházi Galéria
Kapcsolódó cikkek