Sokszoros áremelkedések is voltak

A Nagyházi Galéria kétnapos tavaszi néprajzi és festményárverésének tapasztalata azt mutatja, hogy nem tört meg a tavaly elindult trend, bátrabban vásárolnak a gyűjtők, időnként már komolyabb licitharok is előfordulnak. Az óvatos bizakodásnak a néprajzi területen talán még nagyobb létjogosultsága van, mint a festményeknél. Ami évek óta nem fordult elő, most igen: népi bútorokért is többen elindultak, és már nemcsak olcsón megvásárolt tágyakat visznek haza, hanem az is látszik, hogy valaki kinézett valamit, akarja és tudatosan átgondolta, mennyit szán rá. Egy 1856-os festett hartai szekrény árát 180 ezer forintról licitálták fel 650 ezer forintra, a támlás széket 38 ezerről 220 ezerre, a pad árát pedig 46 ezerről 400 ezerre.

A kerámiák közt a sztártétel egy 1740-es nagyszebeni korsó volt, annak ellenére, hogy sérült, és az alja lyukas: 85 ezer forintos kezdőára hosszas licitharc után 600 ezerre emelkedett. A kerámiák gyűjtőköre széles és aktív, az nem meglepetés, hogy egy komolyabb darab elkel, inkább a licitek hossza és a költekezés bátorsága jelzi a piac állapotát. A sgrafittós díszítésű kerámiák általában kedveltek, jól eladhatók, most a szászkézdi madaras tányér 150 ezer forintot ért meg valakinek. A 18. századi erdélyi, pajzán formájú zöld hutaüveg 160 ezer forint lett. A zempléni – 19. századi –, pincetokba való utazóüvegek 160 ezer forintért keltek el.

A festmények között egy 17. századi apostolfej – El Greco modorában, 19. századi spanyol keretben – 240 ezer forintért indult, de két külföldi elszánt licitálása végül 3,4 millió forintig verte fel az árát. Az első világháborús személyes naplóbejegyzésekkel tűzdelt fotóalbumok sok gyűjtőt lázba hoztak, és ahogy fogytak a rendre 22 ezer forinton kezdő tételek, úgy mentek fel az árak. Az elsőt 80 ezer forinton, a másodikat 170 ezer forinton, a harmadikat 400 ezren, végül az utolsót már 440 ezer forinton ütötték le.