Akkugyártót vett a Total

A francia Total 950 millió eurót fizet a Saft akkumulátorgyártóért. Az olajipari óriás részvényenként 36,5 eurót kínál, ez 38 százalékos prémium a szintén francia akkugyár május 6-i záróárához képest. Ekkora prémium láttán nem is csoda, hogy a Saft felügyelőbizottsága egyhangúlag támogatta az ajánlat elfogadását – írja a Bloomberg. A Saft a nikkel- és a lítiumakkumulátorok tervezésében és gyártásában a világ élvonalába tartozik, telepeit elsősorban az iparban, a közlekedésben és a szállításban használják, de civil és katonai célokra is készítenek nagy teljesítményű áramforrásokat. Eddigi legismertebb „küldetése” a Mars-expedíció robotjainak felszerelése volt csúcsminőségű akkumulátorokkal.

Patrick Pouyanne, a Total vezérigazgatója közleményében a megújuló energiaforrások felé történő határozottabb nyitással és a tiszta technológiák iránti elkötelezettségükkel magyarázta a cégvásárlást. A franciák e téren eddig a legnagyobb lépést 2011-ben tették az egyik vezető amerikai napelemgyártó, a SunPower 1,4 milliárd dollárért történt megvásárlásával. A Total már szeptemberben jelezte, hogy erősít ezen a téren, s az ezt szolgáló fejlesztésekre éves átlagban félmilliárd eurót különít el. Tegyük hozzá, hogy az összeg korántsem csillagászati, hiszen a cég idei beruházási terve 19 milliárd euró elköltésével számol, ugyanakkor ez a többi olajipari gigász hasonló projektjeihez képest arányaiban magasnak számít.

Az olajipari cégek kettős présben vannak: egyfelől a tavalyi párizsi klímacsúcson elfogadott célok elérésében, az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális mérséklésében kellene lépéseket tenniük pénztárcájuk megnyitásával, másfelől viszont az olajárak letörése miatt egyre kevesebb fejlesztésre fordítható forrásuk marad, s azt sem a zöldenergia használatának támogatására, hanem alaptevékenységeik finanszírozására fordítják. Ez a legnagyobbakra különösen jellemző. A BP, a Royal Dutch Shell és a Chevron szinte teljesen feladta a zöldenergiával való kísérletezgetést, meghagyva a terepet az erre a szakosodott cégeknek. A BP például magát a Beyond Petroleum szlogennel hirdette, azaz olyan társaságként, amely az olaj utáni időkre is gondol. Ehhez képest már 2011-ben eladták a BP Solar nevű napenergia-hasznosító cégüket, észak-amerikai szeles erőműveiket pedig rá egy évre pályáztatta meg. A Shell még korábban, 2009-ben a vágta minimálisra a szélenergia-, és a hidrogénhasznosító üzletágának fejlesztési keretét. Az amerikai Chevron a 2014-ig kitartott, akkor adta el a megújuló források kutatását végző Chevron Energy Solutions nevű leányvállalatát – sorolja a negatív példákat a The Street.

A nagy olajcégek szárnyaszegett és kudarcokkal terhes zöldenergetikai próbálkozásainak azonban nem csak az olajon elérhető – akkor még – biztos profit vetett véget – hívja fel a figyelmet friss tanulmányában Paul Stevens, a brit Clatham House energetikai elemzője, aki annyiban menti fel az olajcégeket, hogy a megújuló források terén kiismerhetetlen szabályozási környezetben kell dolgozniuk, ami veszélyezteti a projektjeik megtérülését. A megújuló források dinamikus fejlesztésének óhaja minden országban erős ugyan, ám ehhez sok esetben értelmezhetetlen követelményeket fogalmaznak meg. Elég a brit példát felhozni, ahol a part menti szélerőművek építését előbb támogatták, utóbb pedig adminisztratív eszközökkel próbálják gátolni.