Cégvilág

Rekordbírsággal végződhet a kamionkartell

Uniós bírságrekord születhet az európai kamionkartell ügyében – jelentette megbízható forrásaira hivatkozva a Financial Times. A kamiongyártók – köztük a Daimler, a Volvo és a Renault – egyeztették árszabásukat és összejátszottak annak érdekében, hogy minél később szigorítsák a környezetvédelmi előírásokat, s az ezek ellenőrzésére szolgáló eszközök minél később válhassanak elérhetővé.

Az összebeszélés tényét már igazolva látja a brüsszeli versenyhatóság, amely a megfelelő büntetés kiszabását heteken belülre ígéri. Nagy meglepetést inkább azzal keltenének, ha az eddigi, 2012-ben felállított 1,4 milliárd eurós rekordot nem érné el a mostani bírság összege. Akkor a televíziós képcsöveknél látták bizonyítottnak az árkartellt. A hat vezető európai kamiongyártó 2007 és 2011 között korlátozta a versenyt az árak egyeztetésével, emiatt az uniós jogszabályok értelmében éves globális bevételeiknek legfeljebb 10 százalékára büntethetők. Nem kis pénzről, együttesen 10,7 milliárd euróról van szó. A jelenlegi második legnagyobb bírsággal, 953 millió euróval az autóiparnak beszállító golyóscsapágygyártókat sújtotta az EU, még 2014-ben.

A kamionosokat nem éri majd váratlanul a bírság, a holland DAF például 945 millió eurót tartalékolt erre a célra, Mercedes márkáról ismert Daimler 672 milliót, az olasz Iveco 500-at, míg a svéd Volvo 444 millió eurót különített el a bírságra. A Volkswagen-csoporthoz tartozó Scaniánál vélhetően az enyhítésben bíznak, nem is tettek félre pénzt emiatt. Joggal reménykedhet viszont bűnbocsánatban a többieket feldobó MAN, amely egyébként 2011 óta maga is a VW-csoporthoz tartozik. Ha kell, kiizzadják a büntetést, mondjuk abból az egymilliárd euróból, amit a Scania és a MAN „egybe terelésével” megnyernek. Korábban 850 millióra becsülték a szinergiahatást.

A két cég egyesítette oroszországi gyártását, összefésüli informatikai és logisztikai rendszerét, közös alapra helyezi sebességváltóinak fejlesztését – írja a Bloomberg. A VW kamion-üzletágért felelős vezetője szerint az integráció felgyorsul, eddig 200 milliós megtakarításnál járnak. Andreas Renschler célként fogalmazta meg az anyavállalattól való anyagi függőség enyhítését és cégfelvásárlásokat is kilátásba helyezett, amihez forrást tőzsdei részvénykibocsátás révén is szerezhetnek. 

kamionkartell
Kapcsolódó cikkek