Berobban a piac
Míg 2014-ben csak a forgalom, tavaly pedig az árak is erőteljesen növekedtek az ingatlanpiacon, addig idén már a válság óta hiányzó lakásépítési kedv is megérkezett – derült ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. Budapesten csak az idei első öt hónapban mintegy 120 új vagy korábban félbehagyott, de most újraindított projekt lakásait kezdték hirdetni.
„Jelenleg a ciklikus ingatlanpiaci válságok közötti fellendülési szakaszban járunk” – magyarázta Valkó Dávid, a cég vezető elemzője. A már önmagától is élénkülő keresletet tovább ösztönözték a lakáspiacot érintő idei kormányzati intézkedések, mint például a családok otthonteremtési kedvezményének (CSOK) bővítése, az új lakások áfájának csökkentése, valamint a magánépítkezések esetén az áfa-visszatérítésének lehetősége.
Ezek hatására a beruházók előre hozták a lakásaik meghirdetését, és a nagyobb projektek esetében már hónapokkal az építési engedély megszerzése előtt regisztrálni lehet a még csak a tervezőasztalon létező lakásokra. A CSOK-ra jogosultak egyelőre inkább csak érdeklődő tömeget alkotnak, mivel a többség vásárlásai később realizálódnak – tette hozzá Valkó Dávid. A válság éveiben is építő kisszámú beruházó mellett újra aktivizálódnak az elmúlt években „tetszhalott” kisebb-nagyobb cégek, valamint szép számmal várhatók új szereplők is.
A budapesti piacon a legkeresettebb kerületekben egyelőre hozzá kell szokni a magas árakhoz: például a IX. és a XIII. kerületben az 500 ezer forint feletti vagy a pesti belvárosban akár a 800-900 ezret elérő négyzetméterárakat kell ízlelgetniük az új lakások potenciális vásárlóinak. A megyeszékhelyek többségében is egyre gyakrabban hármassal – a nyugati határ mentén akár négyessel – is kezdődhetnek az új építésű lakások képzeletbeli négyzetméterenkénti árcédulái.
Az újlakás-piaci forgalom emelkedő üteme a következő két-három évben mindenképpen kitarthat. Az áremelkedés éves mértéke a 2015-ös meredek növekedés után már az idén egy számjegyűre mérséklődhet, de a pozitív irány még évekig maradhat.


