BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvet csinált az olcsó font

A referendum utáni első londoni árverést a Phillips aukciósháznál tartották meg június 27-én 20. századi modern és kortárs tételekkel; a jutalékkal együtt 11 873 000 fontos forgalmat 10–15 milliós összesített becsérték mellett érték el. (Tavaly a hasonló aukció majdnem 18,2 millió fontot hozott, de akkor 42 tétel került kalapács alá, szemben a mostani 31-gyel.)

Az árverés után a ház vezetője, Edward Dolman úgy nyilatkozott: segítette a vásárlásokat, hogy az amerikai és ázsiai vásárlók 10–15 százalékot tudtak megtakarítani, ezt mutatta a sok telefonos licit. Így is visszamaradt a tételek harmada, az egymillió fontos határt ketten lépték át.

Anselm Kiefer munkája a 2004–2010 közt készült Für Velimer Hlebnyikov; Die Lehre vorn Krieg; Seeschlachten (a vászon közepén egy kézzel készített hajóval) volt az aukció főtétele. Telefonos vevő vitte el 2,389 millió fontért 400–600 ezres becsérték után. Az ugyancsak a jól eladható német művészek közé tartozó Rudolf Stingeltől a 2002-es Cím nélkül (Topolino) 905 ezer fontért került telefonos licitálóhoz, a másik cím nélküli 2014-es munka is így kelt el 1,325 millióért.

Az árverés egyik kiemelt tétele volt Adrian Ghenie kisméretű, cím nélküli 2009-es munkája, amelyen egy nyitott szájú férfialak látható kinyújtott karral, ez 425 ezer fontért kelt el. A kolozsvári iskolához tartozó, de Berlinben is élő 39 éves festő munkái 2013-ban a Phillips New York-i árverésén még 30 ezer dollár körüli árakon keltek el, idén februárban viszont már 3,1 millió fonttal ért el életműrekordot a Sotheby’snél a Napraforgók 1937-ben című képpel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.