BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A neten hasít a Zara tulajdonosa

Bejött az online terjeszkedés előtérbe helyezése az Inditexnek: a világ legnagyobb ruházati kereskedelmi vállalkozásának üzemi eredménye 8 százalékkkal 1,61 milliárd euróra nőtt folyó üzleti éve július végével zárult első fél évében (a Bloomberg elemzői várakozása 1,58 milliárd euró volt). A nettó profit 1,26 milliárd euró lett, ami ugyanolyan arányú növekedést jelent. Az egyebek közt a Magyarországon is jelen levő Zara, Bershka, Pull & Bear vagy a prémiumnak számító Massimo Dutti márkákról ismert spanyol csoport árbevétele az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal 10,5 milliárd euróra emelkedett (árfolyamhatások kiszűrésével). Mindezt úgy érték el, hogy a most 91 országban több mint hétezer üzlettel jelen levő Inditexnél már lejjebb vitték az új egységek létrehozásának célszámát – így is 83-at nyitottak ebben a fél évben, 38 országban –, helyette az internetes vásárlási lehetőségek erősítésére fókuszálnak; erre ma mintegy 40 országban nyílik mód, ebből 11 az említett hat hónapban került fel a listára, amelyen Magyarország neve még nem szerepel.

A csoport eredményeinek jót tett a spanyol gazdaság erőteljes bővülése is, hiszen forgalmának mintegy ötöde onnan származik. A hazai piac jelentőségét az is mutatja, hogy minden spanyolországi egységükben lehet már mobiltelefonnal fizetni, és ezt a lehetőséget most akarják más országokra is kiterjeszteni – emelte ki az Inditex közleménye. A mobilos fizetéshez, illetve az online vásárláshoz külön alkalmazást kap mind a nyolc márka, de lesz egy közös Inditex-app is InWallet néven.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.