BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörgeti az eszközeladásokat az UniCredit

Akár 16 milliárd eurót is összeszedhet az olasz UniCredit bankcsoport, ha sikerrel járnak részvénykibocsátási, illetve eszközeladási tervei; hogy valójában mennyire lesz szüksége, az attól is függ, mekkora részt ad el nem teljesítő hiteleinek állományából – írta az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Reuters. A legnagyobb olasz bank azon kevés európai pénzintézetek egyike, amely gyengén szerepelt az Európai Bankhatóság (EBA) július végén ismertetett stressztesztjén: az EBA rossz forgatókönyve esetén tőkemegfelelési mutatója alig kerülne 7 százalék fölé. Az idei második negyedévet 10,3 százalékos Tier 1 mutatóval zárták a három hónappal korábbi 10,9 százalék után, így érthetően a tőkehelyzet javítása lett a júliusban munkába álló új vezérigazgató, a francia Jean-Pierre Mustier fő feladata.

A több mint 50 milliárd eurós rosszhitel-állomány nagymértékű lefaragását nem lehet elkerülni – az viszont a leírások miatt megintcsak ronthatja a tőkehelyzetet –, így fel kell pörgetni a tervezett eszközeladásokat is. A Pioneer alapkezelő iránt érdeklődők előtt már megnyitották az adatszobát a múlt héten: a négy jelentkező között biztosan ott van az olasz Generali Biztosító, egy állami szereplőket is magában foglaló olasz konzorcium, a francia Amundi vagyonkezelő, a negyedik pedig egyes források szerint a francia AXA Biztosító. A Pioneerért legalább nettó 3 milliárd eurót remél az UniCredit vezetése, nagyjából annyit, mint a lengyel Pekao Bankban meglevő 40 százalékos tulajdoni hányadért, amelyre a lengyel állami PZU Biztosító látszik a legbiztosabb vevőnek. De eladósorba került a FinecoBank online brókerházban meglevő 55 százalékos részesedés is (ez mintegy 1,7 milliárd eurót érhet).

Összességében a bank vezetése arra törekszik, hogy minél kisebbre szorítsa le a tőkeemelést: augusztusban egyes elemzők még arról beszéltek, hogy a banknak 7-8 milliárd euró friss pénzhez kell jutnia a részvényesektől, most azonban úgy tűnik, hogy az eszközeladások révén ezt 5-6 milliárdra remélik leszorítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.