Tegnap is lejtőre kerültek a Deutsche Bank részvényei, több mint 5 százalékot esett a papír a tőzsdén. A Focus magazin ugyanis arról írt: a német kormány nem segíti ki az amerikai igazságügyi minisztériumtól nemrég 14 milliárd dolláros büntetést kapott hitelintézetet. Ezt Angela Merkel kancellár közölte, és azt is hozzátette: a német kormány a bank és az amerikai hatóságok közötti jogi csatározásba sem kíván beleavatkozni. A Deutsche Bankra jelzálog-fedezetű értékpapírok eladása miatt szabták ki a büntetést. Ezeket még a válság kirobbanása előtt adta el a hitelintézet úgy, hogy a kockázatokkal kapcsolatban félretájékoztatta az ügyfeleit.
A Reuters szerint a német hitelintézet 2012 óta folyamatosan gyűjti a bírságokat a különféle hatóságoktól. A mostani gigabírság előtt összesen 12 milliárd eurónyi büntetést kellett fizetnie, mivel tiltott módon befolyásolta a kamatokat, de a szén-dioxid-kvóták kereskedésénél is csalást követhetett el.
A bankon belül a szabályozásért felelős vezérigazgató-helyettes, Sylvie Matherat a Reutersnek azt nyilatkozta: legalább még egy évig tart, mire mindenben meg tudnak felelni az elvárásoknak. A jelenlegi menedzsment a banknál nem híve a gyors hibaelhárításnak, inkább igyekeznek mindent alaposan átvilágítani. Ez év végén mindenesetre 2200 ember fog a banknál csak a minőségbiztosítási és pénzügyi bűnözés elleni területen dolgozni, ez 60 százalékkal több, mint a 2014-es létszám.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.