BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felszámolás alatt a Gresham felújítója! Tízmilliárd forint mínusz a végjátékban

Végelszámolásból felszámolásba ment át a Gresham-palotát luxusszállodává alakító Gresco Zrt. elleni eljárás. Nem elég a vagyon a tartozásokra.

Ha hinni lehet a mérlegbeszámolóknak, akkor jókora mínusszal zárta a Gresham-palota átalakítását és üzemeltetését az egykori invesztor, a Gresco Befektető és Vagyonkezelő Zrt. Illetve tulajdonosa, a Cipruson bejegyzett Patine Holding Ltd. és a mögötte álló, ingatlanfejlesztő mogulként ismert ír Derek Quinlan. (Ő egyben a valaha százmilliárd forintos balatoni, illetve fővárosi ingatlanfejlesztéseket ígérő egykori SCD-csoport partnere volt.) A végelszámoló által készített mérleg szerint legalábbis a Gresco saját tőkéje mínusz 9,8 milliárd forint volt idén július végén, és ugyancsak a 10 milliárdot nyaldosta a kötelezettségállománya. Az eljárásváltásra éppen azért került sor, mert a társaság tartozásai meghaladják a vagyonát – hivatkozott a csődtörvényre a Világgazdaság kérdésére Csapó Gábor végelszámoló. Végelszámolást alapesetben olyankor kér egy cég maga ellen, amikor jelzi, hogy kivonul a piacról, és egyben azt is, hogy maradéktalanul rendezi az adósságait a hitelezőivel szemben. Ha azonban kiderül, hogy ez utóbbi mégsem megy, felszámolást kell elrendelni. Ez történt a Grescóval.

A Gresco végelszámolása két évvel ezelőtt kezdődött, de valójában már 2011 óta nem folytatott tevékenységet, akkor adta el ugyanis a szállodát – a Gresham-mélygarázzsal egyetemben – az Ománi Szultánság állami alapjának, formálisan a Sas Holding Kft.-nek, amely közvetlenül a Luxemburgban bejegyzett Hunac (no. 1) S.á.r.l. tulajdonában áll. A szállodaértékesítést a hitelező bankok javasolták megoldásként, mert a Gresco 2008-tól már nem tudta teljesíteni a kölcsönszerződés szerinti kamatfizetést, és nem mellesleg az anyavállalata is pénzügyi problémákkal küzdött. A Gresco mintegy 26 milliárd forint beruházással alakította át a világörökség részeként nyilvántartott Gresham műemlék épületét luxusszállodává, miután megszerezte az ingatlant a főváros V. kerületének önkormányzatától. (A bevásárlást még az előző évezredben kezdte, első lépésben, 1998-ban mintegy 18 millió dollárt fizetett az önkormányzatnak, majd 2010-ben a maradék 5 százalék cégrészesedést is megvette a Belvárostól 332 millió forintért.) A felújítás nagyobbrészt bankhitelből ment, amint ezt a vagyonra induláskor bejegyzett 61 millió eurónyi – a CIB és a Banca Commerciale Italia nevére bejegyzett – jelzálogjog is jelezte.

A Sas Holdinggal kötött megállapodás idején az volt a terv, hogy a Grescót az eszközeladáshoz kapcsolódó tranzakció végleges lezárása után, 2014-ben végelszámolással megszüntetik, valamint rendezik a CIB Bankkal és a tulajdonosokkal szembeni kötelezettségeket. Ekkor mínusz 11,4 milliárd volt a saját tőke, amit a Gresco „a jövőben esedékes egyéb bevételekből” kívánt rendezni, amelyek a CIB, a vevő és az eladó között létrejött megállapodás szerint esedékesek. A végelszámolás 2014 augusztusában meg is kezdődött, a kötelezettségek rendezése viszont nem teljesen a tervezett forgatókönyv szerint alakult. Igaz, a végelszámoló közlése szerint a Grescónak szállítói tartozása nincsen, az adósság elsősorban a saját tulajdonosai felé áll fenn.

Ötvenmillió euró a Raiffeisentől

A Raiffeisen Bank Zrt. jelzálogjoga került nemrég a hotelépületet tulajdonló Sas Holding Kft. üzletrészeire. A közel 15 milliárd forintos, CIB Bank által korábban nyújtott fejlesztési hitelt váltotta ki az osztrák gyökerű pénzintézet 50 millió eurós kölcsöne, amely így került a Gresham történetébe. A hotelépületet tulajdonló Sas Holding tavaly közel kétmilliárd forint árbevételt mutatott ki a Gresham-palota és a mélygarázs bérbeadásából. Vesztesége ugyanakkor meghaladta az 500 millió forintot, kötelezettségei pedig a 20 milliárdot. Az ománi tulajdonos számára a Gresham 2011 óta összesen 5,6 milliárd forint bevételt hozott, a veszteségek pedig megközelítették a 4 milliárd forintot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.