Cégvilág

Szabályozzák a drónok reptetését

A kis légi jármű még játékszer, de 25 deka fölött már vizsgát kell tennie a vezetőnek.

Az idén is sok karácsonyfa alá került vezető nélküli légi jármű, azaz drón. Nem mindegy azonban, milyen műszaki cikkről van szó, mert míg egy kisebb szerkezet még játéknak tekinthető, amellyel bárki szórakozhat, a nagyobbak használata már különböző feltételekhez kötött. A gyerekek és a felnőttek körében is egyre népszerűbbek a drónok, és szaporodik azoknak a szolgáltatásoknak a köre is, ahol bevetik ezeket a pilóta nélküli eszközöket. Használhatják tudományos munkáknál, felvételek készítéséhez, de akár egy veszélyes eszköz megsemmisítésénél is fontos szerepük lehet.

A drónokat a súlyuk alapján is különböző kategóriákba sorolják, és ennek megfelelően alakul a szabályozásuk is. A 150 kilogramm feletti, pilóta nélküli légi járművek szabályozása európai uniós hatáskörbe tartozik, e súlyhatár alatt a jogszabály kidolgozása tagállami feladat. A fejlesztési tárca rendelettervezete – amelyet január 13-ig lehet véleményezni – a 250 gramm alatti, pilóta nélküli légi járműveket játéknak tekinti, és a használatukhoz semmilyen külön feltételt nem szab. A nagyobb tömegű drónokat a javasolt előírások három kategóriába sorolják. A legelterjedtebb, két kilogramm alatti eszközök jogszerű használatának fő feltétele egy online elérhető képzés elvégzése. A két és huszonöt kilogramm közötti drónok esetében kötelező a jármű elektronikus úton történő nyilvántartásba vétele, a vezetőnek engedéllyel kell rendelkeznie, ehhez képzésen kell részt vennie, és vizsgát kell tennie. A legnagyobb, 25 kilogramm feletti légi járművek működtetése a közlekedésbiztonsági kockázattal arányosan szakszolgálati engedélyhez, az eszköz légialkalmassági vizsgálatához, üzemi és repülési napló vezetéséhez kötött. Az esetlegesen okozott károk megtérítése érdekében az üzemeltetőnek minden esetben felelősségbiztosítással is rendelkeznie kell. A tárca javaslata alapján lehetővé válik VII. osztályú repülőterek kialakítása is, amelyek nemcsak a pilóta nélküli légi járművek szabályos működtetésére kínálnak lehetőséget, hanem akár kutatás-fejlesztési vagy képzési célokra is igénybe vehetők.

A felhasználás egyszerűbbé tétele érdekében a jövőben mobiltelefonos applikáció jelzi a vezetőnek, hogy a repülés az adott területen, légtérben és időszakban engedélyezett-e. Lakott területen a hobbicélú reptetés nem engedélyezett, a belterületi kereskedelmi repülések esetén az eszközt a jól láthatóság érdekében ki kell világítani, vagy élénk színekre kell festeni. A vezető számára kötelező a megkülönböztető ruházat, például láthatósági mellény viselése is. Pilóta nélküli légi járművek szállítási feladatokra a továbbiakban is csak eseti légtérhasználati engedély igénylése mellett alkalmazhatók.

A szabályozási javaslat hazai elfogadását legalább három hónapig tartó uniós notifikáció követi majd. Az új előírások várhatóan 2017 nyarán léphetnek életbe. A fejlesztési tárca a rendelkezések alkalmazásának gyakorlati tapasztalatait egy év után felülvizsgálja, és szükség esetén az előírások enyhítését vagy szigorítását kezdeményezheti. A Honvédelmi Minisztérium párhuzamosan készíti elő a pilóta nélküli állami légi járművek repülésének hazai szabályozását.

Drón reptetés szabályozás
Kapcsolódó cikkek