Cégvilág

Lemondott a Közgép elnöke és vezérigazgatója is

A mai nappal leköszönt posztjáról Nyerges Zsolt, a Közgép Zrt. igazgatóságának elnöke és Németh Miklós, a társaság vezérigazgatója – közölte a vállalat.

A Közgép Zrt. elnöki tisztségét a továbbiakban Vida Ildikó tölti be, a cég új vezérigazgatója pedig Kinde Kálmán.

A közlemény szerint a távozó vezetők minden vállalásukat teljesítették, a nagyprojektek sikeres befejezése és az üzleti év lezárása után pedig elérkezettnek látták az időt a váltásra.

Nyerges Zsolt 2011 óta volt a Közgép igazgatóságának elnöke. Nyerges a közlemény szerint azt mondta, mind szakmai, mind üzleti értelemben kiemelkedően eredményes évek állnak a clég mögött és büszke arra, hogy a hidak, utak, vasútvonalak építésén keresztül az egész ország infrastrukturális fejlődéséhez hozzá tudtunk járulni. "Minden vállalásunkat teljesítettük, mind a megrendelőink, mind a tulajdonosok felé, így ez a pillanat alkalmas arra, hogy a KÖZGÉP stratégiai és operatív vezetését új kezekbe adjuk át” – idézi a leköszönt elnököt a közlemény.

Közgép Nyerges Zsolt vida ildikó
Kapcsolódó cikkek