Cégvilág

Magyarok a biennálé központi kiállításán

Magyar művészek is szerepelnek majd a májustól novemberig látogatható 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé központi kiállításán, ilyen évtizedek óta nem fordult elő. A biennálé idei főkurátora, Chris­t­­ine Macel sajtótájékoztatón jelentette be Velencében az általa összeállított központi kiállításon részt vevő művészek névsorát. A Viva Arte Viva című kiállításon a Giardiniben, az Örömök és félelmek pavilonja szekcióban Hajas Tibor (1946–1980) képzőművész munkái is láthatók lesznek. Az Arsenaléban, az Idő és a végtelen pavilonja szekcióban is szerepel majd magyar művész, a Lengyelországban élő Csörgő Attila.

Christine Macel a párizsi Pompidou központ vezető kurátora eddig nem tartozott a művészeti világ sztárjai közé, személyében 22 év után bízták újra francia szakemberre a központi kiállítást. Programjában hangsúlyozta, hogy konfliktusokkal terhes világunkban a művészet menedék lehet, az individualizmus és a közöny alternatívája. Szerinte a művészet az élet igenlése, és fontosabb, mint valaha.

A magyar művészek kiválasztásáról szóló hírt a budapesti Ludwig Múzeum jelentette be, igazgatója, Fabényi Júlia nemzeti biztos emlékeztetett rá, hogy Hajas nemcsak a hetvenes évek magyar avantgárd művészetének sokoldalú és nagy hatású alkotója, de a performanszművészet nemzetközileg is elismert alakja. A Ludwig Múzeum legutóbb 2005-ben Kényszerleszállás címmel mutatta be a munkásságát. Várakozása szerint a velencei részvétel a fiatalon elhunyt művész műveit erős nemzetközi fókuszba helyezi majd, hiszen nem egy művel, hanem egy kisebb kiállítással – a Vető Jánossal készített fotóakciók tablóival – a központi pavilonban szerepel majd. A kiállított művek többsége a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményéből származik, a kölcsönzők között van továbbá a Szépművészeti Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum is. Csörgő Attilának 2009–10-ben volt nagy kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban Arkhimédészi pont címmel, és rendszeresen rendez tárlatokat műveiből a budapesti Vintage Galéria is.

A május 13-án nyíló 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában, a Ludwig Múzeum szervezésében Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! című projektje lesz látható, amely a jövőbe vetett hit relatív voltát veszi alapul.

műkincspiac műtárgy
Kapcsolódó cikkek