BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar gazdák is tehetnek javaslatokat

Május 2-áig lehet véleményezni az uniós Közös Agrárpolitikát (KAP), s fontos, hogy minél több hazai gazdálkodó megtegye ezt, mivel döntésének meghozatalakor Brüsszel nagyban fog támaszkodni ezen visszajelzésekre is – nyilatkozta a Világgazdaságnak Győrffy Balázs.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke emlékeztetett, a kérdőív magyar nyelven is elérhető, többek között a köztestület honlapjára elhelyezett linken keresztül. Mint mondta, abban szinte biztosak lehetünk, hogy 2020 után is lesz közösségi agrárpolitika, azonban jelentősen átalakulhat.


Főleg a közvetlen támogatásoknál kaphat minden eddiginél nagyobb szerepet a fenntarthatóság. Akár még azt is el lehet képzelni – tette hozzá –, hogy a teljes területalapú támogatást zöldítési feltételekhez, vagy akár újabb növényvédőszer- és műtrágyahasználattal kapcsolatos feltételekhez kötik.

A kamara elkötelezett a KAP fenntartása mellett, hiszen Magyarország ennek jelentős haszonélvezője, de a közösségi agrárpolitikát a jelenlegi bonyolult rendszer egyértelműsítésével és letisztításával képzeli el – szögezte le. A rendszerben természetesen helyet kapna a napjainkban egyre hangsúlyosabb környezetvédelem, de szintén a jelenleginél egyszerűbb, gyakorlatban megvalósítható formában.

A NAK kiemelt célja, hogy mindehhez megfelelő és minden tagországban közel azonos mértékű hektáronkénti uniós támogatás társuljon. E célok eléréséhez is kiemelkedően fontos, hogy minél több magyar gazdálkodó tegye egyértelművé álláspontját a KAP-pal kapcsolatban – fejtette ki a köztestület elnöke.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.