Folytatódott a lejtmenet
A tavaly decemberihez képest némileg mérséklődött a mezőgazdasági termelői árak csökkenésének üteme: az akkori 4,7 százalék után januárban az agrárárak 2,6 százalékkal maradtak alacsonyabb szinten az előző év azonos időszakához képest – áll a KSH gyorsjelentésében. Az egy évvel korábbi értékekhez viszonyított mezőgazdasági árak tavaly augusztus óta csökkennek, előtte 11 hónapon keresztül növekedtek. A januári 2,6 százalékos ármérséklődés a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos emelkedéséből állt össze.
A tej felvásárlási ára 2016. július óta emelkedik, januárban literenként 94 forintot fizettek érte a felvásárlók, amivel a tejár elérte a 2015. januári szintet. Összességében az élő állatok termelőiár-szintje 8,4 százalékkal emelkedett. A gabonafélék ára 13 százalékkal lett alacsonyabb, a gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé pedig 8,8 százalékkal csökkent.


