Cégvilág

Terroristáknak fizetett védelmi pénzt a cementgyártó

Hatalmas a botrány a világ legnagyobb cementgyártójánál: távozik a LafargeHolcim éléről Eric Olsen, mivel bebizonyosodni látszik, hogy a vállalat védelmi pénzt fizetett terroristáknak Szíriában, azért, hogy a polgárháborús állapotok ellenére is működhessen a helyi gyártóüzemük.

A botrány még tavaly robbant ki, amikor emberi jogi csoportok azzal vádolták meg a svájci székhelyű építőanyag-gyártót, hogy közvetve pénzelte a közel-keleti országban szinte külön birodalmat fenntartó Iszlám Államot. A francia és svájci hatóságok vizsgálati eredményei szerint a LafargeHolcim 2013 és 2014 között valóban utalt át összegeket fegyveres csoportoknak, hogy az üzem ellátása és a munkatársak szabad mozgása biztosítva legyen.

A jelenlegi vizsgálati eredmények szerint az ügyletről a menedzsmentnek is tudomása volt, az ugyanakkor nem bizonyított, hogy a kenőpénzekből az Iszlám Állam is részesült volna. A hatóságok szerint Olsen valószínűleg nem volt érintett az ügyletben, (a menedzser 2015 nyara óta tölti be a konszern vezérigazgatói posztját) sőt, arról tudomása sem lehetett. „Nem tudtam róla, vezetőként mégis vállalom a következményeket”- közölte a lemondása bejelentésénél Eric Olsen, aki nem az első vezéráldozat a cégnél. Korábban Bruno Lafont, a konszern előző vezetője is távozott felügyelőbizottsági székéből.

védelmi pénz terrorizmus Holcim Szíria építőipar
Kapcsolódó cikkek