BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján.

Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban. Az első fél évben 5,6 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az előző havihoz képest kisebb növekedés a járműgyártás ingadozásával függhet össze, a többi feldolgozóipari ágazatot növekedés jellemezte júniusban. Hozzátette, hogy továbbra is a növekedés meghatározó az ipari kibocsátásban, a második negyedévben is folytatódott a

növekedés.

Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője szerint:

Összességében jó első félévet zárt a magyar ipar, hiszen az első félévben látott éves növekedési ütem átlagosan 5,6 százalék volt. „Véleményünk szerint ez az érték azt jelzi, hogy a magyar ipar eddig képes volt profitálni a fellendülő európai konjunktúrából. A beszerzési menedzserindexek, illetve bizalmi indexek arra engednek következtetni, hogy a következő hónapokban is folytatódhat az ipari termelés bővülése. Az év egészében 5-6 százalék körül alakulhat az ipari termelés növekedési üteme” – mondta Ürmössy.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.