Új kihívás előtt a szénhidrogénipar

Mostanra olaj- és gázóriások sorának kellett volna bedőlnie, ha valóra válnak azok a 2014-es jóslatok, amelyek a mintegy tíz éve beindult palagáz- és palaolajboom várható következményeit igyekeztek kisakkozni. Gyors ütemben fejlődött ugyanis a nem hagyományos szerkezetben lévő szénhidrogének kinyerési technológiája, így az USA 2008-ban még csak névleges palaolaj-termelése 2014-ben már majdnem elérte a napi négymillió hordót – emlékeztet elemzésében Alessandro Blasi, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető programigazgatója. Akkora túlkínálat keletkezett a világpiacon, amelyre még a közel-keleti és az oroszországi termelők is saját termelésük csúcsra járatásával reagáltak.

A lezuhant árak miatt spórolni kényszerültek: globálisan 350 milliárd dollárral költöttek kevesebbet szénhidrogén-termelő beruházásaikra. Projekteket töröltek vagy halasztottak el, az iparágban százezerszámra szűntek meg munkahelyek, és még így is megrendült sok társaság pénzügyi helyzete. Kritikus választás elé értek. Vagy megújulnak, vagy várják a vihart. E helyzetről gondolta sok elemző, hogy az olajcégek nem tudják majd kezelni.

„Most úgy tűnik, ezek az elemzők tévedtek. Az olajcégek jelentősen átalakulnak azért, hogy átvészelhessék e nehéz időket” – mutat rá Alessandro Blasi. Megszigorították pénzügyi fegyelmüket, szigorúbb kontroll alá vették kiadásaikat, és sok dolgozójukat elbocsátották. Lényegében megváltoztatták stratégiájukat, beruházásaik prioritásait pedig áthelyezték. Az ExxonMobil és a Chevron például hatalmas erőket irányított át az amerikai palaolaj- és gázmezőkre, mások a kedvező mélytengeri lehetőségekre összpontosítottak. A szárazföldi olaj- és gáztermelés esetében szívesebben fognak barnamezős vagy a meglévővel kapcsolatban álló lelőhelyen indítandó termelésbe, hogy minimalizálják a ráfordításaikat, a tengeri termelésben a régi projekteket leállították, az újakat pedig olyan új, szigorú létesítmény- és berendezésszabványok szerint indítják, amelyekkel optimalizálhatják a projektek tervezését. Hatékonyabb lett a projektek és a vállalatok irányítása is az értéklánc egésze mentén, a digitális technológia bevetése révén pedig még tovább estek a kiadásaik. Jellemzően a kisebb, hamarabb pénzt hozó projekteket helyezik előtérbe, ami nagy váltás egy olyan iparágban, amelyben addig a sok évig tartó beruházások voltak a meghatározók.

„Most az az alapkérdés, hogy meddig tarthatók fenn az alacsony költségek” – mutat rá az újabb kockázatra az IEA szakembere. Ugyanis a kiadások jelentős részének, például az alapanyagoknak vagy a munkaerőnek az ára természeténél fogva ciklikusan alakul. Így a szektornak tovább kell fejlesztenie a tevékenységét, hogy ellensúlyozza ezeket az inflatorikus nyomásokat.

Ezekre a kihívásokra még nem válaszolt a megújult olajipar. Bármikor elszaladhatnak a költségek, főleg azoknál a vállalatoknál, amelyek elfelejtik az előző három év leckéjét. Sokuknak nagy hiteleik is vannak, a pénzügy helyzetük pedig viszonylag gyenge. Eközben a nemrég bevezetett gazdálkodási szigor hatását új projektek indításával kell ellensúlyozniuk, mert pótolniuk kell kimerülő mezőik termelését, kielégíteniük a keresletet úgy, hogy az elmúlt évek nagy elbocsátásai során sok, nehezen pótolható kompetenciájuk veszett el. Ráadásul továbbra is elvárás az iparággal szemben, hogy minimális környezeti hatások mellett működjön. Egy azonban biztos Alessandro Blasi szerint: az olaj- és gázipar megcáfolta, hogy konzervatív lenne, és bebizonyította, hogy képes folyamatosan megújulni, hogy gyorsan alkalmazkodjon a változó világhoz.