Cégvilág

Tarol a magyar piacon a mobilnet

Nagymértékben, 69 százalékkal ugrott meg Magyarországon a mobiltelefonokkal generált adatforgalom idén a második negyedévben.

A mobiltelefon-előfizetések száma 11,9 millió volt az idei második negyedév végén, az állomány egy év alatt 1,1 százalékkal, 128 ezerrel emelkedett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A teljes állományon belül a havi díjas előfizetések száma 415 ezerrel (6 százalékkal) nőtt, és meghaladta a 7 milliót. A feltöltőkártyás (prepaid) előfizetések száma 287 ezerrel, arányuk (38 százalék) pedig 2,9 százalékponttal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Az év elején életbe lépett a feltöltőkártyás előfizetések ellenőrzését meghatározó hatósági rendelet, amely előírja a kötelező adategyeztetést az ilyen előfizetéssel rendelkezők számára.

Egyre többen váltanak át feltöltőkártyáról a havi díjas szolgáltatásra
Forrás: Shutterstock

A statisztikai hivatal szerint a havi díjas előfizetések folyamatos növekedése főként annak tudható be, hogy az új ügyfelek mellett egy adott szolgáltatónál lévő, feltöltőkártyás ügyfelek egy része is átvált szerződéses csomagra.

A havi díjas szolgáltatások percdíjai sok esetben alacsonyabbak, és adatforgalmat is biztosítanak a felhasználóknak. A kombinált szolgáltatáscsomagok és a havi díjas előfizetések elterjedésével a mobiladat-előfizetések száma is folyamatosan emelkedik. Az idei második negyedévben kimutatott 30 ezer terabyte-os adatforgalom 69 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A 4G-s technológia használatának elterjedését jelzi, hogy az összes adatforgalom 78 százaléka már 4G/LTE-rendszeren keresztül zajlott.

Ezzel egy időben az internetpiac dinamikus bővülése is folytatódott, az előfizetések száma a második negyedév végén túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Az összes internet-előfizetés 69 százalékát már a mobilinternet tette ki, részaránya egy év alatt 1,2 százalékponttal bővült.

LTE 4G telekommunikáció mobilnet
Kapcsolódó cikkek