Cégvilág

Csak heten jelentkeztek a horvát kormánynál

A Mol kezében lévő INA-csomag horvát vissza­vásárlásának módja és a vételár kialakítása lesz a nemzetközi tanácsadó cégek feladata. A mostani patt­helyzet szélsőséges esetben 10-15 évig is fennmaradhat.

Hét nemzetközileg elismert tanácsadó cég jelentkezett a horvát kormánynál, hogy az INA energiavállalat visszavásárlásának legmegfelelőbb módjával kapcsolatban, illetve a vételár meghatározásában segítse Zágrábot. Eredetileg 18 tanácsadót hívtak meg a feladatra, de a január 15-én lejárt határidőig csak ennyien jelentkeztek. „Elképzelhető, hogy meghosszabbítjuk a határidőt. Összességében tíz ajánlatra számítunk – mondta Zdravko Maric pénzügyminiszter a horvát közszolgálati rádiónak nyilatkozva. – Ha már az összes ajánlat nálunk lesz, akkor még mindenképpen szükségünk lesz néhány hétre a kiértékelésükhöz.”

Ha sokáig elhúzódik a visszavásárlás, az senkinek sem igazán jó
Forrás: AFP

Az INA 44,84 százaléka van a horvát kormány kezében, 49,08 százalék a Mol tulajdona, 6,08 százalék pedig az intézményi és magánbefektetők kezében lévő közkézhányad. Az INA irányítói jogai is a Molnál vannak. Az INA piaci kapitalizációja 33 milliárd horvát kuna, azaz 5,44 milliárd dollár. Az esetleges vételár vélhetően ennél jóval alacsonyabb lesz. Zágráb már 2016 végén egyértelművé tette, hogy szándékában áll az INA részvényeinek visszavásárlása. Orbán Viktor magyar kormányfő tavaly november végén, miután tárgyalt horvát kollégájával, Andrej Plenkoviccsal, kijelentette, hogy hazánk kész méltányos alkut kötni az INA visszaadásáról. Orbán Viktor szerint ezzel le lehetne zárni a két ország kapcsolatát is megmérgező vitát. A magyar állam 25,24 százalékban a Mol tulajdonosa.

A Mol 2003-ban az INA 25, majd 2008-ban további 22,15 százalékát vásárolta meg. Ezután a piacon újabb 1,93 százaléknyi INA-részvényt vett a magyar olajcég, amely összesen 2 milliárd dollárt fordított a társaság megvásárlására. Déli szomszédunknál politikai ügy lett az INA eladásából, perek is zajlottak emiatt. A genfi választott bíróság kimondta, hogy a Mol jogszerűen vette meg az INA-t. Az ítélet szerint bizonyíthatatlan a vádban megfogalmazott korrupció.

„Washingtonban a Mol indított pert a horvát állam ellen, kompenzációt kérve a privatizációs szerződésben foglaltak megszegése miatt. Itt fél éven belül ítélet születhet. A tét nagy, akár egymilliárd dollárt is fizethet Zágráb a Molnak, ha megszületik az ítélet, az lépéskényszerbe hozhatja Horvátországot” – mondta Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci elemzője. Szerinte a horvátok nem tehetnék meg az ítélet kihirdetése után, hogy nem fizetnek.

„Az INA-csomag árának meghatározása nehéz feladat lesz, hiszen a vevőjelölt szabályozóként nagy hatást gyakorolhat a cég értékére. A Horvátországban kitermelt földgázt például nem lehet exportálni, az átvételi ár pedig a kormánytól függ. Adóügyi vizsgálat is folyik az INA ellen, a köztes finomítói termékek áfájának meg nem fizetése miatt. Az általános gyakorlat szerint ezekre nem kell adót fizetni, mert később készül belőle késztermék, amelyet terhel áfa. Erre egy példa, hogy a nyersolajból naftát, majd abból benzint készítenek. Egy fejlesztés engedélyezésekor is beleszólhat az INA működésébe a horvát állam” – tette hozzá Pletser Tamás, aki szerint a nézeteltérés legjobb megoldása az eredeti szerződés szerinti működés lenne.

„Az alapján a Mol egy jól működő vállalattá tehetné az INA-t. A mostani helyzetben a horvát államnak nincs pénze megvenni a céget, a Mol pedig a bizonytalanság miatt nem költ fejlesztésre. A patthelyzet szélsőséges esetben 10-15 évig is elhúzódhat, akkorra már tényleg annyira leértékelődhet az INA, hogy a horvát állam olcsóbban megveheti a társaságot” – húzta alá Pletser Tamás.

INA Horvátország visszavásárlás Mol
Kapcsolódó cikkek