Cégvilág

Megdöntötte korábbi rekordját az OTP SZÉP kártya

A tavalyi év során nyolcvan milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, ez több mint 8 százalékos növekedést jelent a 2016-os eredményekhez képest.

Az OTP SZÉP kártya az utóbbi évekhez hasonlóan 2017-ben is megdöntötte korábbi rekordját mind a feltöltések, mind a költések tekintetében. Előbbi kilenc, míg az utóbbi több mint nyolc százalékkal haladta meg a 2016-os év eredményeit – olvasható az az OTP Bank közleményében.

Eszerint a legnépszerűbb időszak tavaly is a nyár volt, három hónap alatt a kártyabirtokosok több mint 27 milliárd forintot fordítottak pihenésre, ami az éves költés harmadát jelenti. Ezt követte a három tavaszi hónap, amikor a dolgozók 21 milliárd forintnyi juttatást használtak fel SZÉP kártyájukkal.

A költési adatok szerint a kártyabirtokosok még a tavalyi év utolsó napjait is aktív pihenéssel és élményszerzéssel töltötték. Amíg 2016-ban december 22. és január 1. között 2,1 milliárd forintot költöttek, addig ugyanebben az időszakban ez az összeg tavaly már meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A régiók népszerűségének sorrendje ellenben nem változott 2016-hoz képest.

Tavaly is a Budapest-Közép-Dunavidéki Régió volt a legnépszerűbb a SZÉP kártyások körében, míg a második helyre az Észak-Magyarországi Régió került, a harmadik legkedveltebb országrésznek pedig a Nyugat- Dunántúli Régió bizonyult.

Az OTP SZÉP kártya idén már nyolcadik éve járul hozzá a hazai családok pihenéséhez, feltöltődéséhez. A juttatás népszerűségét bizonyítja, hogy ez alatt az idő alatt már több mint 357 milliárd forint áramlott a hazai turizmusba és vendéglátásba az OTP SZÉP kártyákról - mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank Cafeteria üzletágvezetője.

A legnagyobb hazai kibocsátó szerint az idei is az OTP SZÉP kártya éve lehet, hiszen amellett, hogy 2018-ban is kedvező adóteher mellett adhatják ezt a juttatást a munkáltatók dolgozóiknak, idén összesen tíz hosszú hétvége áll a lakosság rendelkezésére a felhasználáshoz.

Az idén hatályos adójogszabályok értelmében évi 450 000 forintig a SZÉP kártyás juttatások után 34,22 százalékos közterhet kell fizetni (1,18-as adóalapra 15 százalék személyi jövedelemadó és 14 százalék egészségügyi hozzájárulás). Ezzel a SZÉP kártyás feltöltés továbbra is a legkedvezőbb adóteher mellett adható elektronikus béren kívüli juttatás marad 2018-ban is – zárul az OTP SZÉP kártya közleménye.

 

üdülés cafetéria Széchenyi Pihenőkártya
Kapcsolódó cikkek