Cégvilág

Brüsszel rábólintott a Mátrai Erőmű tulajdonosváltására

Az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta, hogy a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) teljes irányítást szerezzen a Mátrai Erőmű Zrt. felett.

A brüsszeli testület szakértői a vizsgálat során megállapították, hogy az egyedüli irányítás megszerzése nem sérti az uniós versenyjogi szabályokat, az érintett vállalatok tevékenysége között ugyanis „korlátozott az átfedés”.

Az Opus Global Nyrt. decemberben jelentette be, hogy egyik érdekeltsége és a cseh befektetési alap közös vállalata vásárolta meg a Mátrai Erőmű többségi, 72,62 százalékos tulajdonrészét.

Légifotó – Mátrai Hőerőmű
Forrás: MTI | Fotó: H. Szabó Sándor

Az EPH Csehországban és Németországban is jelentős szenes kapacitásokat birtokol, emellett a Budapest Erőmű Zrt.-nek is fő tulajdonosa.

A Mátrai Erőmű az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve. A 966 megawatt összteljesítményű létesítmény Magyarország villamosenergia-felhasználásának mintegy 14 százalékát állítja elő, miközben az erőmű exportigényeket is képes kielégíteni.

A visontai telep egyes blokkjai már földgázzal, illetve biomasszával működnek, azonban a bizonyos területeken akár 40 éves technológiákat alkalmazó erőmű jelentős felújítást igényel.

Opus Global Nyrt. Európai Bizottság Mátrai Erőmű Energeticky a Prumyslovy Holding tulajdonosváltás
Kapcsolódó cikkek