Jól kezdte az évet a hazai autópiac
A 9967 új autó értékesítése azt mutatja, hogy a piac meghaladja a tavalyi referencia hónap értékét, de egyelőre még nem éri el az előrejelzésből számított havi darabszámot, ami 10417 – fűzte a most nyilvánosságra hozott adatokhoz a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely szerint a trend azonban azt mutatja, hogy a pozitív kilátások a teljes évre reálisak.
Az értékesítési lista első helyén februárban is a Suzuki állt (ebből 1481-et adtak el), másodikon a Skoda, harmadikon pedig a Ford szerepelt.
A tisztán elektromos hajtású gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen, de még kis mennyiség mellett növekszik – emelte ki az MGE. A beszerzési legfeljebb 1,5 millió forintos támogatás, a töltőinfrastruktúra fokozatos kiépülése és a kedvezmények támogatják a tisztán elektromos autók értékesítésének pozitív trendjét.


