Cégvilág

Vezért váltott a Pick

Sutka László lett a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója, miután Nagy Endre távozott erről a posztról – értesült a Világgazdaság. Más személyi változás egyelőre nem várható a cégnél.

Nagy Endre saját kezdeményezésére, több – köztük személyes jellegű – indokra hivatkozva a vezérigazgatói pozícióban egyelőre befejezte a munkát – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Pick Szeged Zrt. tulajdonosa, a Bonafarm Zrt. Arról, hogy a jövőben folytatódik-e az együttműködés, és ha igen, milyen formában vagy pozícióban, csak az év hátralévő részében születik döntés. A Bonitás 2002 Zrt.-n keresztül Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm közlése szerint a vezérigazgatói poszton történt személyi változáson túl más módosulás nem volt a cég vezetésében.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A megbízott vezérigazgató, Sutka László 1998-ban a Pick Szeged Zrt.-nél kezdte pályafutását gazdasági elemzőként, 2002-től közgazdasági osztályvezető, majd kontrollingvezető lett. Feladatai közé tartozott a Pick és leányvállalatai gazdasági működésének felügyelete, illetve stratégiai fejlesztési projektekkel foglalkozott. Vezérigazgatói megbízatása előtt a cég üzletfejlesztési területén volt projektvezető, egyben ő volt a mo­hácsi vágóhíd zöldmezős beruházás projektvezetője, az építési szakaszban pedig a vágóhidat üzemeltető MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója. Utóbbi szintén Csányi Sándor érdekeltsége.

A Bonafarm közlése szerint a cégnél eltöltött húsz éve során megfelelő cégismeretre és vezetési tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy a Pick Zrt. működését továbbra is az eredményes mederben tartsa. Sutka László egyelőre „megbízott” vezérigazgatóként irányítja a céget, a hosszú távú megoldásról az év második felében döntenek – szól a Bonafarmnak a Világgazdaság kérdésére küldött írásos válasza.

A Pick Szeged a tavalyi évet 66,4 milliárd forint árbevétel mellett üzemi szinten is eredményesen és 1,8 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta.

Idei tervként pedig azt fogalmazták meg a Világgazdaságnak, hogy a cég némileg javítani kívánja a 2017-es eredményét. A Pick árbevétele ugyanakkor 10,6 milliárd forinttal csökkent 2016-hoz képest, amit a Bonafarmnál azzal magyaráztak, hogy a Pick a sertésvágást, és ezzel együtt a húskereskedelmet is befejezte, mivel ezek a tevékenységek átkerültek az MCS Vágóhíd Zrt.-hez.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

MCS Vágóhíd Zrt. Sutka László Pick Szeged Zrt Csányi Sándor Bonafarm Nagy Endre
Kapcsolódó cikkek