Cégvilág

Mindenkit elbocsátottak a kávéfőzős szarvasi gyárból

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését.

Bejelentette termelése befejezését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. Az ötvenes évek óta működő magyar gyárból több száz ember kerül utcára – közölte a cég a Klubrádióval.

A társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. üzeme Szarvason 2019. január 25-én. Az ötvenes évek óta működő gyár befejezi termelését.
Forrás: MTI/Rosta Tibor

A társaság mindezt közleményben tudatta. A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést,

több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták, a vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsátott dolgozók egy részének.

Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. elbocsátás
Kapcsolódó cikkek