Cégvilág

Jóváhagyta a GVH a Kika felvásárlását

Zöld utat adott az ausztriai XXXLutz csoport leányvállalata és a magyarországi Kika összefonódására a Gazdasági Versenyhivatal, így az XLCEE-Holding GmbH-é lett a lakberendezési áruházlánc törzstőkéjének száz százaléka, egyúttal egyedüli irányítást szerzett a Kika hazai cégeiben.

Az ügylet súlyához képest belátható időn belül bólintott rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Kika magyarországi érdekeltségeinek az osztrák XXXLutz általi felvásárlásához, hiszen az összefonódást június 20-án jelentették be a hivatalnak, a határozat pedig augusztus 22-én született meg. A versenytanács megállapította, hogy az XLCEE-Holding GmbH-nak az IMV Kika Alpha Kft., az IMV Kika Beta Kft., az IMV Kika Ingatlankezelő Kft. és a Kika Lakberendezési Kft. feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódása nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacokon.

A határozat ellen a kézhezvételtől számított harminc napon belül közigazgatási per indítható, de ez jelen esetben csak formaság, aligha él a lehetőséggel bármelyik fél is a következő hetekben. Azért lehetett hosszabb eljárásra számítani, mert a hivatal korábbi összefoglalója szerint mind az irányításszerző, mind pedig a céltársaságok aktív szereplőnek minősülnek a bútorok, világítási eszközök és más háztartásviteli termékek magyarországi kiskereskedelmi piacán, ráadásul az új tulajdonos a magyarországi Mömax és a Möbelix láncot is birtokolja.

A részletes indoklásában az is szerepel, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hazai kiskereskedelmi bútorforgalom a múlt évben 192 milliárd forint volt, amelyből az XXXLutz csoport 0–10 százalék közötti, a Kika csoport 10–20 százalék közötti mértékben részesedett, együttes részesedésük azonban nem érte el a 20 százalékot.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A többi, a lakberendezési cikkek teljes választékát forgalmazó vállalkozás közül az IKEA 10–20, a Jysk 10–20, a Praktiker pedig 0–10 százalék közötti mértékben részesedett a magyarországi bútor-kiskereskedelmi forgalomból.

A versenyt a cégadatok oldaláról közelítve a Kika Lakberendezési Kft. a legutóbbi, 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. közti üzleti évben 27,16 milliárd forintos árbevételt és 911 milliós adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 25,89 milliárdos forgalom és 133 millió forintos veszteség után. A Mömax és a Möbelix áruházakat üzemeltető XXXLutz hazai érdekeltsége, az MMXH Lakberendezési Kft. ezzel szemben 22,09 milliárdos bevételt és 956 milliós eredményt volt képes felmutatni 2017. áprilisa és 2018. márciusa között, négy év alatt pedig több mint a hatszorosára növelte eladásainak értékét.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Kika XXXLutz GVH
Kapcsolódó cikkek