Cégvilág

Az Antenna Hungária megvette a Telenor negyedét

A Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját.

A PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának – közölték a felek csütörtökön.

A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF Csoport 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.

A tájékoztatás szerint a Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját. Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, valamint egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába.

Fotó: MTI/EPA/Mauritz Antin

A közlemény idézi Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport távközlési befektetésekért felelős részvénytulajdonosát, aki elmondta: az ügylet megerősíti piaci pozíciójukat ezen az erős versenyt mutató piacon, valamint bizonyítéka annak is, hogy a PPF közepes méretű távközlési cégként hosszú távon elkötelezett a közép-kelet-európai régió iránt.

Sárecz Zsolt, az Antenna Hungária elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közös stratégiai szinergiák kihasználása lehetővé teszi az Antenna Hungária és a Telenor számára, hogy még jobb és komplexebb szolgáltatásokat nyújtsanak a magyar lakossági média- és telekommunikációs piacon, valamint üzleti partnereiknek.

A PPF Csoport 2018 júliusában vásárolta meg a Telenor távközlési leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában. A PPF Aréna 1 Közép- és Kelet-Európa egyik vezető távközlési csoportja, amely magába foglalja a PPF telekommunikációs érdekeltségeit – a CETIN-t, a cseh O2-t és a Telenor CEE-t.

PPF-csoport Antenna Hungária Telenor
Kapcsolódó cikkek