Az Adidasnál nem panaszkodhatnak az idei évre
Az elemzők által vártnál nagyobb lett az Adidas bevétele és működési nyeresége a harmadik negyedévben. A cég szerdán azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban
a bevétele 6 százalékkal, 6,41 milliárd euróra emelkedett, felülmúlta a becsült 6,32 milliárd eurót.
A működési eredmény 897 millió euró lett, megegyezett az egy évvel korábbival, de meghaladta a szakértők véleményének átlagában szerepelt 882 millió eurót.

Kasper Rorsted, az Adidas vezérigazgatója szerint a negyedik negyedévben jelentősen nőnek majd az eladások,
az idén a bővülés tavalyhoz képest 5-8 százalék lehet.
Az Adidas tavalyi bevétele 8 százalékos növekedéssel rekordszintre, 22 milliárd euróra emelkedett, míg a nettó nyeresége 20 százalékkal, 1,7 milliárd euróra nőtt.